2016. november 9., szerda

Tárgyalás 2.

A folytatólagos tárgyaláson a bíróság megállapítja, hogy az idézettek megjelentek.

Bíró ismerteti az elmúlt tárgyalás óta keletkezett iratokat.

Az iratismertetésre felperes:

A tegnapi napon megkaptam a 013. sorszám alatti alperesi beadványt, melyre válaszlevelet írtam és
három példányban most beadom, melyből egy példányt átadok alperesnek.

Az iratismertetésre egyéb észrevétel nincs.

Felperes:
A kereseti kérelmet fenntartom a szülői felügyeleti jog gyakorlására való feljogosításom tárgyában
és továbbra is 30.000 Ft a gyermektartásdíj iránti igényem gyermekenként. Az elmúlt tárgyalás óta
sem történt gyermektartásdíj teljesítés alperes részéről. Az igényérvényesítés kezdő időpontja is
változatlan. Annyiban módosítom a kapcsolattartás szabályozása iránti kérelmet, hogy lehetőséget
biztosítok arra, hogy a gyermekek bármikor, korlátozás nélkül mehessenek alpereshez, ami az
elmúlt hónapokban is így zajlott.

Alperes:
Fenntartom a viszontkereseti kérelmeimet. A gyermekeim osztályában is van olyan működő családi
modell, hogy a különvált szülőknél a gyerekek természetes módon közlekednek egyik, illetve másik
szülő között, és nincs vita abban, hogy mikor, melyik szülőnél tartózkodjanak. A felperes látszólag
valóban biztosította, hogy a gyerekek eljöjjenek hozzám, de ez a gyakorlatban nem valósult meg,
mert rendszeresen programjaik voltak, ezért hétvégente fél napokat, vagy hét közben két-három
órákat tudtam a gyerekekkel lenni. Egyszer fordult elő, hogy nálam aludt GY1, péntekről
szombatra virradóra, de másnap reggel már vissza kellett vinnem valami program miatt. Amikor a
GY2 nálam elesett, akkor én a nadrágját alaposan letisztítottam, de a felperes visszahozta azzal,
hogy megfelelően tisztítsam ki, és amikor tovább tisztítottam, akkor azt közölte, hogy gyári
állapotban akarja visszakapni. Érthetetlen és alaptalan kifogásai voltak. A gyermeknek a megfelelő
gluténmentes táplálkozást biztosítom. Most is van nálam lefagyasztva kenyér a fogadására. Amikor
a felperes a 2013/2014. évi B.országi tartózkodása idején nekem átadott olyan listát, hogy mik
a teendők, akkor én azokat betartottam, elmentem mindazon boltokba, amiket ő mondott, hogy hol
vegyem meg GY2 az élelmiszert. A gyermek egészséges étkeztetését teljesen jól tudom
biztosítani, az egészségét semmilyen módon nem veszélyeztetem.

Perköltség igényem nincs.

Felperes:
Alapvető, hogy az alperes nem kommunikál. Arról, hogy a gyerekek mennek-e hozzá a hétvégén, én
nem tudok semmit, mert ő a gyerekeket kérdezi meg, akik bizonytalan választ adnak. Én ha nem
tudok semmi konkrétumot, akkor szervezek programot, illetve adódik, hogy születésnapra hívják
őket. A kislánnyal szoktunk inkább vásárolni menni. Amilyen programról én tudok előre, azt
megírom az alperesnek.

Az alperes penészes, büdös, lejárt termékeket is elfogyaszt. A kislányom például ezért sem megy át
hozzá étkezni. Nincs garancia arra, hogy a felhalmozott fagyasztott ételek közül valamit nem
szolgál fel a gyerekeknek.

Augusztus 30-31 közti éjszaka aludt a fiam alperesnél és arról számolt be, hogy egy kis
zuhanykabinba húzódva kellett fürdeni. Lényeges, hogy az apjával kellett együtt fürdenie
víztakarékosság miatt. Amikor a házában éltünk, akkor a WC csap el volt zárva és a WC-t
fürdővízzel kellett leönteni. Emiatt a fiam máshol kellemetlen helyzetbe is került, mert nem húzta le
a WC-t, mert ezt szokta meg. A nadrágot illetően azt kell elmondanom, hogy a ruhákra nagyon
vigyázok én is, mert drága a ruha. Ha az alperes állandóan szemrehányást tesz, hogy mit tettünk
tönkre, akkor szerintem én tőlem is jogos elvárás volt, hogy a nadrágot hozza jó állapotba.
A fiam kétszer három napot volt az apukájával Balatonon és egyszer aludt x-on. A lányom
nem akar elmenni az alperessel. Ha van valami alkalom, például születésnap, akkor átmegy a
lányom, és egyszer elmentek a solymári búcsúba, mert egy nyakláncra kapott ígéretet. Én próbálom
neki mondani, hogy menjen az apjához, de ő nem szeretne. Ő már azért jobban rálát a dolgokra és
ismeri jobban mindkét szülőt.

Alperes:
A felperes által elmondott alkalmakon felül többször volt olyan is, hogy a gyerekekkel X
egyik végétől átbicikliztünk a másikba, közben labdáztunk, bumerángoztunk.

Nem igaz, hogy romlott élelmiszert adnék a gyerekeknek és fogyasztanék. Amikor egy fél kilós
túrón vannak penészgöbök, akkor azt leszedem, de a többi része attól még ehető. Azért sem kell egy
fél kiló kenyeret kidobni, mert az elején egy szelet penészes. A lenti hűtőben fagyasztott gyümölcs
és zöldség van, ott nincs főtt élelmiszer. Ellenben, amikor még együtt éltünk, akkor a fenti hűtőben
találtam fél citromokat megpenészedve. Az egészségre ártalmas élelmiszereket magam sem eszem
meg és a gyermekeknek sem adok. A felperes vásárolt egy vízszűrő berendezést és ezért a járulékos
nagy mennyiségű drain vizet igenis felhasználtuk. A WC-nek a csapja rossz volt, és gyakorlatilag
azt a felperes és a barátja addig erőltette, amíg tönkre is ment. A fiam akkor és úgy zuhanyozik,
ahogy és ő akar. Szereti azonban azt, ha én fogom a zuhanyt és ő forog alatta. A kommunikációról
annyit, hogy a felperes vagy szidalmaz, vagy tényeket közöl, például programokról. A
nagylányomtól kaptam egy olyan vouchert, hogy kalandparkba mehettem a gyerekekkel, de ezt is
három hónapig kellett szervezni, nehogy lejárjon az utalvány. Több időpont egyeztetéses probléma
is van.

Bírói kérdésre felperes:

Jelenleg is a xxx a gyermekeimmel. Annyi változás történt, hogy én leköltöztem az
alsó szintre, és így a gyerekeknek van közösen egy szobája. Én a szüleimmel egy háztartásban
vagyok, a rezsit ők fizetik. Én a háztartásba segítek be, és be is vásárolok. Azzal is támogatom őket,
hogy én fuvarozok, mert anyukám nem vezet. Az élelmiszert magunkra én vásárolok, én külön
főzök. A ...... van alkalmi munkám március óta. Augusztus,
szeptemberben 15 napokat dolgoztam és most be fog majd zárni a cég három hétre, utána
forgalomtól függ, hogy számítanak-e rám, korábban, mint jövő március. Augusztusban,
szeptemberben 82500 Ft-ot kerestem havonta. A Gyes és a családi pótlékkal együtt 150.000 Ft a
havi jövedelmem. Ingatlan vagyonom nincs. A gépkocsi, amit használok az édesapámé és abból van
sok költségem, hogy fuvarozom őket az iskolába, így 30-40.000 Ft az üzemanyag havonta.

Érettségiztem és felsőfokú titkár-ügyintézői végzettségem is van. A jelenlegi munkakörömben
felszolgáló vagyok.
Gazdasági társaságban nincs részesedésem.

Az alperessel közösen felvett ingatlan hitelnek vagyok a főadósa. A hitelt már 2013 augusztusában
felmondták, és 17-18 millió Ft adósság maradt fenn. Én annak a törlesztéséhez nem járulok már
hozzá.
A lányom xxx  osztályos, a fiúnk yyyy osztályos az általános iskolában. A fiam
lisztérzékeny, mindkettőjüknek kell venni szemüveget, de egyebekben átlagot meghaladó
egészségügyi kiadásuk nincs.
Arra a kérdésre, hogy mennyivel kerül többe a lisztérzékenység miatt a táplálkozása a fiamnak, azt
tudom mondani, hogy egy negyedkilós kenyér, amit meg is eszik az 550 Ft. Ezt adom uzsonnára,
vacsorára. Szereti a müzlit, ami két, három szoros áru, például a gluténmentes tészta is kétháromszoros árban van. Nem költök felelőtlenül, akcióban nagyobb mennyiséget veszek. A
gyerekek iskolájában alapítványi díjat kell fizetni, ami 55.000 Ft. Azt most a testvérem cége fizeti.
Az iskolai gyermekétkeztetés 10.000 Ft összesen, a gyermekem gluténmentes táplálékot kap.
Lovagolni járnak mindketten, ami összesen 24.000 Ft kiadással jár havonta és  rajzszakkörbe is
járnak, ami fél évre 12.000 Ft a két gyerekre.

Nem azt mondtam az alperesnek, hogy állandóan fáj a gyerek füle, csak azt, hogy bizonyos
mozgásokra. Most majd el kell mennünk az orvoshoz, akihez ő ragaszkodik. Ez egy magánorvos,
akinél 4-5000 Ft lesz a vizit. Hozzáteszem, hogy nem minden évben kell a magánorvoshoz elmenni,
de most szükség lesz rá.

Tudnak róla a gyerekek, hogy folyik ez a per, én beszéltem róla velük, és a lányom kérdezni is
szokta, hogy mi zajlik itt. Azt is elmondtam, hogy majd esetleg be kell jönniük elmondani, hogy ők
mit szeretnének. Annyit tudok röviden tömören, hogy ő mindenképpen velem szeretne lenni. A kicsi
erről magától nem beszél és én kérdezni sem szoktam. A kisfiam attól nem zárkózik el, hogy
menjen az apukájához is.

Azért ítélem úgy, hogy én alkalmasabb vagyok a szülői felügyelet gyakorlására, mert egyrészt ezt
az alperes jövedelme indokolja, az élelmiszer mizéria miatt is, harmadrészt vele éltem, és láttam,
hogy facebook előtt ül egész nap, mondván, hogy dolgozik, de pénz nem jött ebből. Az szép, hogy a
fiammal focizik az alperes, de a fiam ebből csak a jót látja, azt azonban, hogy ehhez mi tartozik
még, hogy fel kell kelni, el kell készülni, azt nem számítja ehhez, és ez az alperes életéből kimaradt.
A lányom azonban emlékszik arra, hogy milyen volt az apjával együtt élni. Ezenkívül az alperes az
egészségügyi állapota miatt sem alkalmas a gyerekek ellátására, mert állandó egészségügyi ellátásra
szorul, ahogyan azt maga írta egy beadványában.

Bírói kérdésre alperes:
A lakóhelyemül szolgáló ingatlannak tulajdonosa vagyok. 2013. július 5-én mondta fel a bank a
hitelszerződést. Én a .....  vagyok alelnök. Több facebook csoportunk van, különböző percsoportok vannak folyamatban, tizenkét ügyvéd a tanácsadó. A munkát valóban a facebookon keresztül lehet intézni. Én maximum költségtérítést kaptam, de az elnök halála óta (2015. 05. 29.) már azt sem, mert olyan rossz a helyzet.
Egyáltalán nem kapok költségtérítést. Abból van bevételem, hogy a perekben pontos számításokat kell beadni és ebben
működöm közre, mint szakértő. Alkalmi jellegű munkáim vannak, például egy ismerősnek villanyt
kell szerelni és annyiért megcsinálom, mintha egy szakember jönne ki. Matematikusként végeztem
és informatikai projektvezetéssel foglalkoztam 2008/2009-ig. A megrendelések megszűntek és
nekem nem volt közvetlen kapcsolati hálóm. A nyugdíjazásom alanyi jogon folyamatban van, de
lassan folyik az ügyintézés, remélem, hogy jövőre már kapok majd nyugdíjat.

Most már kicsit jobb a helyzet, havi 50-60.000 Ft-ból tudok megélni azzal, hogy a bíróságokon
beindultak a perek és mindegyik mögé oda kell tenni a korrekt számításokat.

Úgy tudok megélni, hogy egyrészt a kiadásokat próbálom minimalizálni, másrészt édesanyám segít
nekem azzal, hogy rendel ebédet, én átmegyek hozzá, beszélgetek vele. Bevásárolok neki,
megveszem a gyógyszereit, befizetem a csekkjeit. A rezsimet én fizetem a saját lakhatásom után,
úgy tudom a költségeimet fedezni, hogy vannak azok az alkalmi munkák, amiket mondtam, abból
adódik havi 20.000 Ft például. Ezek az alkalmi munkák, kétkezi, manuális munkák.
Nem beszéltem a gyereknek erről a perről, arról sem, hogy ők mit szeretnének, mert korainak
tartom. Szeretném őket megkímélni attól, hogy be legyenek vonva a perbe, de egy pszichológusi
meghallgatás emberibb lehet.

Nem tartok más módot elfogadhatónak, minthogy a gyerekek váltva legyenek egyikünknél,
másikunknál. Azért látom ezt az egyetlen megoldásnak, mert a személyiségük egészséges fejlődése
így biztosítható, és ezt nem csak én látom így, hanem a szakemberek is. Egészen durva
absztrakcióig az mondható, hogy egy gyereknek mindkét szülőjére szüksége van.

Az x és y 7 km,  A és B 7-8 km-re van egymástól. Húsz
nappal számolva 600 km-nyi út jön számításba. Egy tank azonban nem kerül 30-40.000 Ft-ba.
Visszafelé a gyerekek vonattal mennek, x szállnak le. Megoldható lenne az, hogy nálam
vannak egy kis időt és utána hazaviszem őket a .... útra. Ennél még jobb is volt a helyzet, mert
C  vasútállomásig vittük csak a gyerekeket, amíg együtt éltünk, és oda mentünk a
gyerekekért, akik vonattal közlekedtek. Jelenleg is általában vonattal közlekednek. Sántít szerintem
a 150.000 Ft összjövedelme a felperesnek. Pl. a birtokvédelmi szabad bejárása miatt eladott egy
sarokgarnitúrát 12500 Ft-ért. Elvisz olyan dolgokat, amiről azt állítja, hogy az az ő beruházás. Így
például kávés készlet, evőeszköz készlet, hagyatékból könyveket, játékokat elad. Egy távoli rokon
hagyatékából származtak a könyvek és játékok. A felperes napi szükségleti tárgyakat elvisz az
otthonomból, ezzel is gátolva azt, hogy a gyermeket el tudjam látni megfelelően, ha nálam vannak.
Magam lepődtem meg a Balatonon, hogy GY2 nagyon keveset eszik, egy 25 dekás kenyeret egy
hét alatt, de legalábbis 3 nap alatt fogyaszt el. Elvesztették azt a papírt, amit iskolai szemvizsgálaton
adtak GY1 azzal, hogy szemüveget kell neki csináltatni. C bementek egy felmérésre,
ahol 5000 Ft-ért adják ki az eredményt, kivéve ha náluk csináltatják. A felperes jelezte, hogy 40-
50.000 Ft lenne egy ilyen szemüveg. Én mondtam, hogy elvinném a V Kórházba egy
szakorvoshoz, mire a felperes mondta, hogy ha vállalom a költségeket, akkor tegyem, ezt azonban
az ő közreműködése nélkül nem tudom megvalósítani, mert a gyerekkel nem tudok időpontot
egyeztetni. GY2 szemüveg kérdéséről most hallottam először. Akciósan egy jó szemüveget 18-
20.000 Ft-ért is be lehet szerezni, csak időt kell rá szánni.

Húsvétig voltak prosztata problémáim, de akkor megműtöttek és azóta teljesen egészséges vagyok.
Kalandparkban is végig mentem az extrém pályán is, nincs semmi problémám.
Gazdasági társaságban nincs részesedésem, mert három évvel ezelőtt csődbe ment a Bt.-m. Az
ingatlant terhelő jelzáloghitel tartozásom áll fenn, amire behajtás még nem indult.
A barátnőm gépkocsiját használom, akivel nem élek együtt. Havi 10-12.000 Ft-ot költök
üzemanyagra. BKV bérletem nincs.

Bírói kérdésre felperes:
Barátnők, ismerősök tudják azt tanúsítani, hogy a gyermekek nevelése, gondozása nálam
kedvezőbben történne. Ők jártak hozzánk rendszeresen.

Bírói kérdésre alperes:

Senkit nem kívánok belerángatni ebbe az ügybe. A nagyobb gyerekeim, akik beleláttak az
életünkbe, illetve a kicsikkel próbálják a kapcsolatot tartani.
A felperes által megjelölt személyekkel 2014 szilvesztere óta nincs kapcsolatunk. Releváns
véleményük ezeknek az embereknek nincs. A felperes szüleinek az a szemlélete, hogy én csak
gyerekcsinálásra vagyok jó. Amikor a felperes apjával beszélgettem, nem ilyesmiről, az elmúlt
tárgyalás óta, csak az érdekelte, hogy én hajlandó lennék-e gyerektartást fizetni.
A bíróság a mai tárgyalást elhalasztja, új határnapul ....

A bíróság felhívja a felperest, hogy 15 nap alatt jelentse be a megidézni indítványozott tanúk nevét,
címét, a szülői felügyeleti jog teljes körű gyakorlására vonatkozó kereseti kérelme alapjául szolgáló
tények bizonyítására.

Alperes:
Én arról most nem nyilatkoznék, hogy tanúként kérek-e valakit kihallgatni. Nekem először meg kell
beszélnem azokkal a személyekkel.

A bíróság pedagógiai véleményt kér a felek gyermekeiről a gyermekek iskoláitól.

Alperest, hogy 15 nap alatt, három példányban mellőzés terhével észrevételezheti a 2016. október
13. napján kelt felperesi beadványban foglaltakat.


Anya válasz - 2.

Tisztelt Bíróság!

Alperes 2016 x-y--én leadott beadványára röviden a következőket szeretném megjegyezni:

Az élettársi kapcsolat kezdete és vége azért ennyire fontos Alperesnek, mivel én 2015 telén egy törvényre hivatkoztam: A 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:514. §, ahol 10 évet meghaladó együttélés esetén lakáshasználatra tarthat igényt az élettárs. Alperes a beadványában nem is indokolja semmivel, hogy szerinte miért 2002 őszét tekintsük az élettársi kapcsolat kezdetének.

Több pontot már szándékosan nem is említek, értelmetlennek tartom, hogy mi volt 2003-ban meg 2006-ban, ha mindent részletesen kifejtenénk, akkor az ügy 20 év múlva sem zárulna le. Alperes egyértelműen engem hibáztat mindenért; szemrehányóan kérdezi, honnan tudhattam az SMS-eiről, miközben Ő ugyanúgy a telefonomból idéz, tehát pont ugyanúgy értesült, ahogy én is; sőt, még azt is hallani véli, amit mással telefonon beszélek?!

A házassága az előző beadvány óta átminősült „gazdasági, üzleti lehetőségre”, valószínűsíthetően amiatt,  mert a névházasság például egy letelepedési engedélyért, amit a kazahsztáni hölgy szeretett volna, büntetendő cselekménynek minősül.  A névházasság Alperes állításával ellentétben nem 2014 augusztusában, hanem már 2014 február 25-én  derült ki számomra.

Természetesen egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy minden információt ismerősöktől vagy „nyomozva” kellett megtudnom, de Alperes konkrétan minden téren becsapott és hazudott,  így egész egyszerűen nem volt számomra más lehetőség, hogy azokról valahogy bebizonyosodjak illetve az igazság valamennyire kiderüljön. A viselkedésem és a hozzáállásom az adott szituációra volt  válasz, ok-okozati összefüggések hosszú sora illetve reakció az Ő cselekményeire. Alperes a mai napig még azt is tagadja, amit akár Ő írt, akár feketén-fehéren ott áll egyértelműen, igyekszik kimagyarázni, elterelni a figyelmet és más irányba vinni a témát.  

Később a hozzáállásom annyiban változott, hogy mivel valóban nagyon érdekel a pszichológia, amit 2 évig tanultam is, próbáltam összerakni az egész folyamat mozgatórugóját, mi motiválja az embert arra, hogy ennyire megmásítsa a múltat, milyen én-képpel rendelkezik, milyen önértékeléssel, mi vezet ahhoz, hogy saját hazugságait nem következetesen viszi végig és fel sem figyel rá;  miért fordul elő, hogy Ő annyira másképp lát mindent, mint amit 10 másik egyformán és miért kell két végletet említeni, holott van középút is.

Ezekre a problémákra mutat az is, hogy mindkét beadványában sorozatosan lényegtelen dolgokra tereli a figyelmet, következetlen abban is, amit állít, saját magának mond sorozatosan ellent úgy, hogy arra legalább felfigyelne.


Két példát említenék, amik a legszembetűnőbbek:

Alperes azt állítja a hitelfelvételünkről: „ 6m forintban egyeztünk meg, Felperes a szerződéskötés után azzal jött haza, hogy felemelte 10millió forintra”. A szerződést együtt, közjegyző jelenlétében írtuk alá. Teljes képtelenség is lett volna az Alperes nélkül aláírni a szerződést, hiszen az Ő ingatlana volt a fedezet, az igénylést pedig már 3-4 héttel korábban kellett leadni a bank felé. A hitel összegét a tervezett munkák ismeretében együtt növeltük meg 6-ról 10 millió forintra.

Alperes azt írja: „Valahogy így telt a közel két év azokon a hétvégéken, amikor én voltam a gyerekekkel”
A két év az szűk 6 hónap, miután Alperes írásban közölte velem 2015 februárjában, hogy egyetlen hétvégét sem tölt a házban, amíg én ott lakom. Ez így is történt, erre egészen biztosan a gyerekek is emlékeznek, nem kicsik. A 2014 szeptember-2015 február közötti időszakban sem a teljes hétvégét töltöttem távol, hanem péntek vagy szombat estétől másnap délig; egyetlen alkalommal, egészen pontosan 2014 november 7-9-i hétvégén voltam távol 2 napot. Mindezt úgy, hogy a gyerekeknek maradéktalanul elkészült az ebéd, vacsora és minden, hogy Alperesnek ne kelljen még ezzel is foglalkoznia.

A gyerekek óvodáskoruk óta rendszeresen felváltva aludtak barátnőnél, hol nálunk, hol náluk, ami ellen Alperesnek nem volt addig kifogása, csak beadványában próbálja úgy beállítani, mintha ez kimondottan ezekre a napokra korlátozódna, amikor én távol voltam.

Az is érthetetlen számomra, hogy egy nős ember miért foglalkozik az én életemmel és miért nem a sajátjával?!

A jövedelmekkel kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy én nem a munkákat vitattam, mert Alperes mindig „dolgozott”, csak éppen jövedelem szinte semmi keletkezett belőle. Amikor évi 20-30000 Ft sem jön össze, azt én nem nevezném bevételnek. Felsorolja, milyen projekteken dolgozott, milyen szerződéseket kapott a BT-je, majd felteszi a kérdést, miért foglalkozom a csődbe ment BT-jével…ha csődbe ment, akkor nyilván azért, mert a kiadás több volt mint a bevétel, a cég nem volt nyereséges. Olyanannyira, hogy a nagyobb köztartozásokat én mint Felperes, majd volt felesége és Édesanyja kellett kifizesse.

Nem vitatom azt sem, hogy a rezsiszámlákat Alperes fizette, ezért szeretném ezt részletezni, mennyi volt a rezsire a kiadása az évek alatt:
-         

      ELMÜ villanyszámla 1500-2800 Ft havonta 2001 szeptembere óta
-          a gáz 2007-ben lett bevezetve, melyet 2008-ban ki is kapcsoltak, mert Alperes nehezményezte a rendelkezésre állási díjat (kb. 2000 Ft/2 hó). Az egyetlen 80000 Ft -os gázszámlát nekem kellett kifizetnem
-          Víz: havi 4-7000 Ft volt, amelyből 2016-ra 160e Ft-os tartozás keletkezett
-          Szennyvíz/csatornadíj soha nem volt fizetve, abból jött össze a 350ezer forintos tartozás, így olyan számlát értelmetlen rezsikiadás alá vonni, ami nincs kifizetve
-          Szemétszállítási díjunk soha nem volt, mert Alperes szerint nem volt szükség kukára, a havi 2000 Ft-ot sokallta érte, így a szemét (beleértve éveken át a pelenkákat is) 11 éven keresztül a kocsiban került be a szüleim Széher úti kukájába
-          TV díjat nem fizettünk
-          Az internet és a vezetékes telefon költségeit én fizettem kb 2009 végéig, ami már magasabb volt együttvéve, mint az Alperes által fizetett rezsi

A számlák a szolgáltatóktól rövid idő alatt bekérhetőek, melyek igazolják állításaimat.

Alperes a beadványában nehezményezi, hogy mint már nős embert nem tájékoztattam a magánéletem részleteiről, majd a későbbiekben magát viszont felmenti a házasságának eltitkolásával kapcsolatban: „ egy kétséges projektet nem biztos, hogy jó nagydobra verni”.   Azt mellékesen jegyzem meg, hogy a házasság intézménye számomra nem egy „projekt” és semmiképp sem üzlet….

Alperes sorozatosan téves, megtévesztő információkat közöl: állításával ellentétben nincsenek a szüleim házában egyedül a gyerekek. Egyetlen esetben fordult elő, hogy úgy érkeztek haza, hogy a párom még éppen nem ért ide, aki vigyázni jött rájuk munkája után, miután szüleim elutaztak. Az sem helytálló, hogy Alperes többször hozta őket haza az iskola után; ez a lányommal való konzultálás után két alkalomra  redukálódott: egy délután az édesanyja miatt ment a kórházba, így a Széher út nem kitérő volt számára, hanem pont erre volt dolga, tehát nem puszta gesztusból történt. Alperes egyébként is kijelentette, hogy ő nem fogja furikázni a gyerekeket, miután nem taxisofőr, csak akkor hajlandó erre, ha a gyerekek nála aludnának. Még hétvégén sem volt hajlandó bejönni értük a solymári búcsú idején, mondván, úgyis van bérletük, üljenek fel a buszra.

Alperes folyamatosan feltételezésekbe bocsájtkozik, miszerint én „hírzárlatot” rendeltem el.  A gyerekek pontosan tudják maguktól, hogy az Apjuk nem szeretne semmit sem hallani a páromról, ezért nyilván nem mondják el, hogy hol voltunk, mit csináltunk, hova utazunk. Pontosan érzik, hogy nem mesélhetik el, hogy valahol jól érezték magukat-jól éreztük magunkat négyesben, mert akkor Apa mérges.

Nem viszi előbbre a gyerekek és az Apa kapcsolatát az sem, ha folyamatosan szemrehányást kapnak tőle, illetve ha az Apa közli velük, hogy „I. azért nem bír Titeket, mert tiszteletlenül viselkedtek velem” (a lányunk szavait idéztem). A fiunk is többször panaszkodott, hogy az Apa piszkálja őt amiatt, hogy a lányunk nem akar menni vele együtt.

A kisfiú 2016 x-y-i tárgyalás óta 2x3 éjszakát töltött az Apával a Balatonnál, valamint egy éjszakát a ...-i házban. A kislány elzárkózik az ellen, hogy az Apjával töltsön akár egy hétvégét, csak szülinapi rendezvények esetén hajlandó átmenni, leszámítva a solymári búcsút, ahol megkapta a születésnapi ajándékát illetve a nagyobb testvérrel pótolták a tavaly karácsonyra kapott Kalandparkos belépést.

Személy szerint semmi kifogásom az ellen, hogy a gyerekek akkor menjenek hozzá, amikor akarnak, 2016 február óta ez így is volt.

Sokat az Alperes sem erőlködött, hogy vinné őket, mivel velem nem hajlandó kommunikálni a programokat illetően, a gyerekek meg sokszor nem válaszolnak neki telefonon, így  a programok alakulásában sem kap időben információt, ahogy én sem, hogy ő mit szervezne. Rosszindulatú feltételezés, hogy én hátráltatom a kapcsolatot, erre nem is tud semmit felmutatni. A gyerekeken keresztüli kommunikáció nem működik, ez az egyetlen tanulsága az elmúlt fél évnek.

Alperes elfelejti megemlíteni, hogy a gyerekek étkezése miatt pusztán azért aggódom, mivel ő takarékossági okokból rendszeresen elfogyasztotta a már penészes kenyeret vagy büdös túrót, tejfölt. Én ezt veszélyesnek ítélem. Ezeket  a lányunk egyértelműen tudja, látta, amíg egy házban éltünk. Számomra túlságosan is lezser az Alperes ilyen téren, és az ötcsillagos szálloda étterme valamint a vizes kukoricapuliszka/főtt rizs között szerintem vannak fokozatok. Az alagsorban található fagyasztó a mai napig félig tele van már felismerhetetlenségig fagyott, évek óta ott álló élelmiszerekkel.

Nehezményezem továbbá, hogy az utolsó kb. 1 évben Alperes házában a WC-t nem lehetett használni; a vízelzáró gombot elforgatta és leszerelte,  hogy ne töltődjön újra a tartály, így a WC-t nem lehetett lehúzni, a WC öblítésére a fürdővizet kellett használni takarékossági okokból. A  fiunk annyira megszokta ezt, hogy jó fél évnek kellett eltelnie, mire megértette, hogy a WC-t le kell húzni használat után, de ezalatt a fél év alatt számtalanszor került kellemetlen helyzetbe emiatt barátoknál illetve szüleimnél is. A 21. században ez számomra nonszensz, ahogy az is, hogy szintén víztakarékossági okokból a közel 9 éves gyereknek egy kis zuhanykabinba préselődve együtt az apjával kellett zuhanyoznia alig 6-8 liter vízben?! Számomra ez már nem fogadható el, és ez is azt bizonyítja, hogy ottlakásuk esetén nem tudnának rendesen, a megszokott módon tisztálkodni sem. Nem egy kád vízben kell fürdeni, de a 6-8 liter már a másik véglet.

Személy szerint azt sem tartom egészségesnek, hogy egy ágyban alszik a gyerekkel. A szüleimnél mindenki külön ágyban alszik.

Alperes egyértelműen a tartásdíj fizetése elöl szeretne menekülni, az általa említett szerinte „felesleges”  kiadások felhánytorgatásával. Pontosan tudja, hogy mindig  kiárusítás, akciók során vásárolok, és nem a márka a lényeg, hanem a minőség és az ár együtt. A kereteken belül, de nem erőmön felül, a lehetőségek figyelembevételével vásárolok. Tartásdíjat pedig már az előző családjában született gyerekek után sem fizetett kis középiskolás koruktól – nem volt miből. A magánorvost felesleges kiemelni, volt olyan 4 év, hogy nem volt szükség rá, így kiadásunk sem volt. 

Az általa említett Geox cipők 4500 Ft-os kiárusításon kerültek megvásárlásra vagy használtan vásároltam. Remélem nem az a probléma ezzel, hogy odafigyelek arra, mit esznek és igyekszem kulturáltan, egészségesen, minőségre is odafigyelve ruházni illetve táplálni őket.

Egyszer azt említi, hogy az Ő érdeme, hogy a lányunkat lovagolni vitte (holott már 4 éves korában is jártam vele én z-ra) , majd azt írja, hogy drága sport és nem a legfontosabb.  Ez az egyetlen külön foglalkozás a rajzszakkör mellett, amire a gyerekek járnak, és nem értem, miért nehezményezi Alperes, ahelyett,  hogy velük örülne, hogy tehetségesek és az Anya mindent megtesz azért, hogy a gyerekek járni tudjanak.

Alperes folyamatosan a jogaira hivatkozik, miközben a kötelességeiről szeretne megfeledkezni; a gyerekek részére az első tárgyalás óta semmilyen pénzbeli illetve egyéb segítség nem érkezett, mondván, „még nincs végzés”.


További részletekbe bocsájtkozni illetve a tárgytól eltérni értelmetlenségnek tartom, továbbra is fenntartom a korábban írottakat, miszerint a pszichológusi vizsgálatot mind a négy fél érintett részére szorgalmaznám a végzés meghozatala előtt.

Apa válasz - 2.

1.lap 1.bek. "élettársi kapcsolat kezdete"

2001.09.17-én találkoztunk első alkalommal, de csak 2002 őszétől lehet valóban élettarsi kapcsolatnak nevezni kapcsolatunkat. És ezen nem változtat az a tény sem, hogy a házamban laktunk, amikor nem utaztunk a téli időszakban, vagy nem a ...... felújításával voltak elfoglalva.
Felperes a szezoni  (rendszerint április közepétől szeptember közepéig, hogy a l80 napos kedvező adózás ki legyen használva) ...... töltötte, ahol ...... üzlettársa/élettársa/szeretője volt l99x-20x között
(született 1945,02.10), annak lakásában élt, tudomásom szerint térítésmentesen. Ezeket 200l őszén-telén már tudtam.

Felperesnek ellentmondva, igenis mindkét gyerekünknek örültem, bár meglepetésként ért mindkettő.
Mindkét gyerek születésénél ,,segédkeztem", mindkét alkalommal csaknem ott maradt az ujjam a Felperes fogai között a szülési fájdalmak alatt. Mindkettőnek én vágtam el a köldökzsinórját. Sosem feledem el, ezeket az életre szóló élményeket. És ha másért nem, már csak ezért sem hagytam volna el soha a Felperest.

1.lap 2.bek. "XY irodaház; társkeresés"

Hogy mikor milyen munkáim voltak, azokat részben a betéti társaságom szerződéseivel, és árbevételeivel tudom igazolni. Ezekről mind tudott a Felperes, legfeljebb kevés nyomot hagyott benne. Viszonyom pedig soha nem volt mellette. Erre csak egy Paul Newman-i mondással tudok reagálni: ,,Miért térnék be a sarki hamburgereshez,ha tudom, hogy otthon beafsteak vár?"
Van az úgy, hogy ha valahol regisztrált valaki, eltűnnek a bejelentkezesi azonosítói, amellyel kiléphetne a fórumról.

1.Iap 3.bek. "több felreérthető SMS... "

Honnan tudhatott a Felperes az SMS-seimről?
Történetesen 2003 tavaszán egy, a Felperes édesapja által eladott, általam közvetített nyomtató
beüzemelésével kínlódtam hetek óta és azt próbáltam rendbe tenni. A vevövel (hölgy) semmilyen kapcsolatom nem volt a barátin kívül, talán ez is volt a baja később.


1.lap 4,5,6.bek. "védekezésre fordítsam az energiámat ..."

2006-ban leányunk születése utáni kb. két és féléves bezártságunkon szerettem volna segíteni, amikor
elmentünk egy xi-i barátom (ld. előző bekezdés) februári "krumplipartijára".
Ennek követkenénye lett a Felperes egyetlen, eddigi beismert kapcsolata, amely csak annyira volt komoly, hogy Felperes el akart hagyni  közös gyerekünkkel együtt, hogy egy x-i családi házban
bontakoztathassa ki üzleti elképzeléseit (Karintiába mentünk síelni, és mellettem a jobb ülésen szinte végig Sz.L- vel beszélt, hogy milyen kár hogy nem ő van ott, miközben én vezettem az autót).

Felperes édesanyja, és akkori legjobb barátnője ,,falaztak" 'Felperesnek. Felperes barátnőjének válásakor annak férje mellé állt, aki később az elvált feleségének elrnondta, hogy "nem tudta mit akarhatott tőle" akkor a Felperes.
Azt is elfelejti Felperes, hogy 2006 elején regisztrált a RandiVonalon (valakivel rákerestettem - vörös,
molett, feltett fényképekkel), amelyet később Sz.L. is megemlített. Vajon miért?
Vagy 2007-ben O.A. volt iskolatárs ,,utánérzéses" kapcsolatát csak annak felesége tudta leállítani. Vajon miért írta O.A.-nak, hogy minden kapcsolata mellett volt egy másik is az életében?
Nem érdekelt, mert szerettem a Felperest. De nagyon fájt. A kardiológia  2007-ben azért nem mutatott ki semmit, mert a rosszullétet követően csak négy hét múlva történt a kivizsgálás.Akkor két hónapot voltam betegállományban.

1.lap 7.bek. "az utazásokat ő is élvezte ... "

Sokkal korábban, talán már 2003 végétől folytak a beszerzések, és nem csak a ....... -ekben.
Ezért lett mindkét gyermekünknek már néhány hetes korában útlevele. És utaztunk is Európa szerte síboxszal.
Persze, hogy szívesen mentem. Egyrészt Felperes egyedül nem tudta volna megoldani a bevásárlásokat, másrészt,,sorsközösséget" vállaltam a Felperessel.
xxxxxx

"Alperes 2008-tól nem rendelkezett jövedelemmel ... "
GY1 200x-200x között alapítványi óvodába járt, 100eFt, majd l20eFt-os havi költséggel."
Az óvodába felváltva hoztuk-vittük, majd a költségek növekedése miatt x-i magánóvodákba
került több próbálkozás után, fele összegért. Nem fudom, milyen megélhetési rezsit fizetett tartósan felperes. Nyilván egyszer-kétszer előfordult.
Több-kevesebb jövedelmet termelő munkáim a 2008-at követő időszakban szerződések alapjan, a betéti társaságomon keresztül:
- x
-x
-x

.......

- Gépjármű futar (7 hónap alkalmazásban, ebből volt olyan hét, amely alatt
4000km-et vezettem ország szerte)

És persze az egyik osztálytárs édesanya által hozott szobafestői munkát is elvállaltam a belvárosban,
amelyről kiderült, hogy többe került, mint amennyit hozott.

Valamint Solymáron fűnyírást, gázkonvektor szerelést, számítógép és háztartási gép javitását, zárcserét, hidegburkolás javítását, stb. vállaltam.
Vagy nagylányom lakásának felújítását (villany, viz, gítzkonvektor szerelés, kőművesmunka,
csempézés, padlólapozás stb.) végeztem 2014 első negyedévében 2-3 nap6hét időtartamban.
Megtettem volna ingyen is (az én édesapám is segített, amikor mi kezdtünk), de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy amit a vállalkozóra szántak, azt nekem adják. Így legalább minden olyan lett, amilyet szerettek volna és  számos módosítás is történt a kivitelezés alatt.

Idén nyáron klíma áthelyezést is végeztem, valamint ügyvédek által képviselt xxx ügyekben
szakértői számításokat is végzek a mai napig.
Az épület femtartási költségeket én, a, és megélhetésit mindenki a jövedelmének megfelelően finanszirozta, Bár amit nem ,,megrendelésre" vettem, az általában csak rossz lehetett.

A 2007-ben felvettünk 10mFt kölcsönt a házrészleges felújítására (6mFt-ben egyeztünk meg, mégis
Felperes a szerződéskötés után azzal jött haza,hogy felemelte l0mFt-re, mert úgy látja a jövedelmei alapján, hogy nem lesz probléma a törlesztéssel).
Akkor megoldottuk, hogy a Felperes nevén kötött szerződésben adóstárs legyek, miután Felperesnek csak az én betéti társaságomon keresztül igazolt jövedelme volt, ezért az én tulajdonomban lévő ingatlan lett a fedezet.
Közös számításaink szerint a 10mFt összegből megmaradó 3mFt részben a törlesztésekre, részben a
Felperes anyagvásárlásaira lett fordítva. Természetesen a Felperes nevére szóló számlára más bevételei is érkeztek.

2.|ap 2.bek.,,2011-ben döntöttem úgy ..."

Igen, gyakorlatilag csak egyetértési jogom volt. Bár én sem láttam Felperes számára túl sok hazai
lehetőséget az előzmények miatt (kölcsön, APEH, stb.).
A 2013 Karácsonyra vonatkozó Felperesi e-mailt csatolom ("xy_levele 20l2l308,pdf'), amellyel
gyakorlatilag megegyezik a 20l2-ben irt is.
Valóban 20l2-ben összesen l5 alkalommal voltam kint, Mindig l EURO-s repülőjegyekkel, sokszor
különböző repülőtereken töltve az éjszakát az olcsó viszonylatok miatt, Azonban 20l2 vége óta csak akkor mentem ki, ha a felperes kinti ............ munkával biztosítani tudta az úti-, és a megélhetési
költségeimet.

Ez 20l3-ban két alkalomra korlátozódott, amikor hazahoztam valamelyik gyereket.
Tehát valójában 2012 végén szakadt meg az élettársi kapcsolat. Erre utal a Felperes által hivatkozott
20l3 áprilisi levelem is (2.1ap 4.bek.).

Ennek ellenére 2013 végéig nem volt párkapcsolatom.

Házasságkötésem is elsősorban egy üzleti,gazdasági, lehetőség miatt köttetett rneg.
Valahogy biztosítanom kellett agyerekek jövőjét és akkor kevés kiút látszott.
Sosem állítottam, hogy szerelmi házasság volt.
Később ellehetetlenült a terv, nagymértékben megváltoztak a körülmények, Jelenleg válási szakaszban van a kapcsolat.

Innen kezdve tulajdonképpen már nem tartozik ide semmi.

Amiért folytatom, az az, hogy  ne maradjon válaszolatlanul Felperes irománya.

2.1ap 3.bek. "a gyerek nem mehetett ..."

A nagyszülők teljesen adhoc módon akarták vinni a gyereket (a nagymamának kedve támadt Hévízre
menni, amikor amúgy közös programunk lett volna. Végül elvitték több napra Hévízre és Keszthelyre.
A barátnőihez akkor ment, amikor szeretett volna, ha egyeztetve volt, és pontosan lehetett tudni a
körülményeket. Lányunk sem ellátásban, sem programokban nem szenvedett hiányt. Természetesen egy gyerek mindig többet akar a lehetőségeknél.

2.lap 4.bek ,,Ebben az időszakban mar voltak próbálkozásai mások felé- természetesen
engem nem zavart, ha már vége a kapcsolatunknak, ..."

Nem voltak próbálkozásaim. Egészen más gondjaim voltak (prostata és csípőizületi).
A Felperes maga igazolja a2012-es élettársi kapcsolat megszűnési idejét a 2013 áprilisi hivatkozással,
amelyet maga döntött el. És igenis, a mai napig is zavarják a saját feltételezései.

2.1ap 5.bek. "karácsonyi zsarolás"
Milyen zsarolással élhettem volna?
A gyerekeknek a házam volt az otthonuk. Minden játékuk, saját szobájuk ott volt. B.országon kívül
sosem laktak máshol. Akkor még hittem, hogy helyre lehet állítani a kapcsolatunkat a gyerekek érdekében.

2.1ap 6.bek. " "

Igen, 2014 legelején "meginogtam". Volt egy, alapjában véve felületes kapcsolatom, amely egy közös
koncertlátogatással indult, és személyesen összesen 4 alkalommal találkoztunk.
Az első  Felperessel való ,,összeborulásunk" után (a Felperes később úgy nyilatkozott, hogy csak a
''mérhetetlen szexuális vágy munkált benne") közöltem a hölggyel a megváltozott helyzetet, de tartoztam neki annyival, hogy tisztességesen, emberi módon zárjuk le a kapcsolatot. Erre sajnos személyesen nem került sor, mert Felperes nem csak megkereste, hanem zaklatta is őt.
Nem ő volt az egyetlen abban az időszakban,  akinek életét keserűvé tette. A xxxx
több tagtársunkat megkereste, és Facebook-on külön csoportot hozott létre a párkapcsolati helyzetünk megbeszélésére. Ezek az emberek ismernek. Tudják, hogy mit tettem, teszek a
közösségért  és adott esetben egyes emberekért, ezért teljesen elhatárolódtak a Felperestől.

A ,,névházasságról" pedig már fentebb írtam. A dologról annyit illik tudni, hogy amikor 2014 augusztusában ez kiderült számára, egyből jövedelemszerzési céllal akarta megkeresni az érintettet. Sosem állítottam, hogy szerelmi házasság volt féléves előzmények után. A kommunikációt pedig megoldottam, (2.1aP 7.bek.)

Általánosan jellemző volt Felperes viselkedésére (és ez a mai napig nem változott), hogy széleskörű
lejárató propagandát folytat ellenem. És azt vallom,  hogy egy párkapcsolati ügy csak arra a két emberre tartozik, akik annak részesei.
Nekik kell megoldani a problémát!

2014 áprilisában egy a Ferihegyi gyorsforgalmi úton keletkező baleset miatt (tovább halmozta hogy a
gépkocsit a Vecsési üzleti park parkolójában kellett hagynom, valamint a busz sem jött, és a taxik sem álltak meg), annak ellenére, hogy dijfizetése mellett soron kívül "check"-oltam be, 5 perccel lekéstem a boardingot. Még 25 percen keresztül próbáltam valahogy feljutni a gépre, de nem sikerült.
Nem lett volna semmi probléma, ha egy hét múlva megyek.
Nem tudom, hogy Felperes miért döntött úgy, hogy másnap ki kell mennem. Ennek az útnak nem voltak  akkora költségei. Az említett júniusi viszonylatról pedig nincs tudomásom.

Mindig Felperes szervezte,meg, hogy rnikor rnenjek ki, és jöjjek vissza. Erre semrni rálátásom nem volt, és ha tudtam mentem. Többször, adott esetben mások csomagját vittem, vagy hoztam nem kézipoggyászként.

Persze mindig megkérdezte, hogy rendben van-e, Amit meg lehetett csinálni,  én megtettem.

2.Iap 7 .bek. " ... házasság a részérőI próbálkozás volt ... "

A 2014. januárban kötött házasságom pedig előre menekülés volt egy a 2012 végétől kialakult helyzetből.
Egy anyag arról, hogy akkor ésszerű döntésnek volt.
http ://www.kormany.hu/downloaü2ó7/f0000/Kazahszt%C3%A 1 n-K%C3 %A 1 ft
%o20 elYoC 5%9 1 ad%oC3 Yo A1 s%2020 l 3 07 3 l .p df
Ezt alátámasztja a magyar kormány által 2014 őszén meghívott nagyszámú, magas szinű kazah
kormánydelegáció is, amely látogatás során számos, sajnos nem közvetlenül a magyar gazdaságot szolgáló üzleti kapcsolat jött létre.
Nem tudom, hogy Felperes honnan veszi az információit, amikor sosem volt jelen.
A Felperes, ha tudja is a házasságkötésem dátumát (nem tudja), akkor csak úgy tudhatja, ha
szisztematikusan nyomozott utánam (egy levelében írta is, hogy elmegy xxxxx- ba magándetektív irodába, mert mindent jól ki tud "szagolni").

2014.júniusi, a gyerekekkel együtt történő hazajövetelem idején B.országban bekapcsolva maradt
számitógépen nyitva hagyott Skype, és Facebook bejelentkezésem is ,,információforrás" volt a Felperes számára, amelyet a mai napig felhasznál. Majd üzenetben is írta, hogy korábbi papíralapú címlistáimat is meglalálta a házban, amelyeket részben termékértékesítéshez is használtam , és tematizáltam a privátba ágyazva.

És megtette, hogy lemásolta a számitógépem merev lemezének tartalmát 2015-ben, valamint arról minden rá vonatkozó információt utána letörölt.
Továbbá 2016,07.09-én (tehát már nem tartózkodott életvitelszerűen az ingatlanban, de 2016.02.11-én beadott birtokvédelmi kérelme alapján a mai napig szabad bejárást kell biztosítanom felperes számára), a gépen rögzített hálózati forgalmi naplója alapján 257GB-adatmennyiség átvitel történt kifelé úgy, hogy én a Balatonon voltam, és a PC-t kihúzott hálőzati kábellel hagytam a házban.
Felperesnek nem akkor kellett volna szólnia, amikor valamilyen problémája volt?
Nem tudom, hogy a fenti cselekedetek milyen törvénybe ütkömek?

"...hogy azzal, aki a gyerekei anyja, fel se merült a házasság gondolata éveken át... "
Arra nem sikerült Felperest rávenni, hogy ő, yagy a gyerekek a házamba legyenek bejelentve.
GY1-et sem tudom, milyen okból kereszteltette meg evangélikus szertartás szerint, mert azóta sem
foglalkozik ezzel a kérdéssel. Fiunknál már fel sem merült ilyen kérdés.
Manifesztált önállósága nem tett lehetővé semmilyen intézményesített formát.
Természetes, hogy ma már másként gondolkozik.

Felperes 2014. szeptemberben (augusztus 15 után) lelkesen közölte velem, hogy "ez a fiú sohasem hagyjael". Figyelembe véve a Felperes barátjának egészségi állapotát, ez szinte biztos.
De arra építeni egy kapcsolatot, hogy bármi okból rászorul az egyik ember a másikra, az kissé kérdéses, vagy aggasztó fuggetlenül attól, hogy milyen ember az illető.

3.1ap l.bek . tettem pontot.. . "

Arról elfelejt említést tenni a Felperes, bogy az általa említett napon délután azt üzente, hogy az öccse valamilyen életbevágóan fontos iratért jön ki  este, amit az öccse telefonban meg is erősített. Majd este 1l-kor telefonált Felperes öccse, hogy nem tud jönni, mert egy haverja lerobbant a Keletinél, és azt kell mentenie. Nem történt semmi, mert én otthon dolgoztam szakértői számításokat végezve.
Természetesen nem jött sem másnap, sem .az azt követő héten.
A Felperes, amikor hazautazott, maga vitt be valami papírt az egyik bankjába.
Mindenesetre a,,csel" elérte hatását. Bizonyos lett, hogy Felperes minden aljas eszközt bevet, ha érdeke úgy kívánja.
Köszönet mindent még egyszer P. Gyöngyinék, akivel azóta is jő az emberi kapcsolatunk, bár személyesen nem találkoztunk,
".. . szétverjen tőlem fiiggetlen párkapcsolatot. .. "
Felperes ezt megtette egy másik nővel, aki "naívan" azt hitte, hogy párkapcsolati válságában tetszeni tud nekem, "Lelki szemetesláda" voltam éppen, mert ez is együtt járhat, ha csak úgy megkeresnek azok, akik ismerik a nevem egy-egy körben (sok, teljes Magyarországot lefedő szervezetben dolgoztam, és a xxxx is ilyen.

A mai napig nem találkoztam az illetővel, azonban napi kapcsolatunk van a Facebook-on, és mintha a bátyja lennék, úgy osztja meg a problémáit velem (sajnos van elég neki),
Vagy Felperes ezt a kezdeti beszélgetést, és annak eredményét még nem csatolta volna?

3.1ap 2.bek . "...hazaérkezésem után ", " *

Valóban Felperes 2014.08.11 estéjén hirtelen felindulásból csatlakozott egy társkereső fórumhoz, ahol 4 nappal később megtalálta élete párját, nagy szerelmét. 2014 őszén még bíztam abban, hogy csak a sértettség, az önérzete, a bosszú miatt teszi, mint ahogyan ezt a 2006-os kapcsolatára is írta,
Az tény,hogy amikor tehette, nem tartózkodott otthon, Hét közben sűrűn járt későn ,,haza" aludni, A
hétvégeken rendszeresen nem volt.
A gyerekek vagy velem voltak, vagy a nagyszülőknél, vagy az osztá|ytársaknál aludtak,
..
Kizárt dolog, hogy csak 2015 nyarán ismerték meg a barátját, mivel  előtte már ez néha kibukott a
gyerekekből. Miért hazudott, és mit a gyerekeknek, ha a hét általában két éjszakáját, és több estéjét nem töltötte otthon?
Egyébként a mai napig teljes hírzrárlat van erre vonatkozóan , de 2014 ősze óta nem érdekel az illető kiléte.

3.lap 3.bek. " "

Természetesen, ha az ember szeret valakit, akkor attól nagyon nehéz az elvállás, az eleresztés, a feldolgozás,
Minden partneremhez erősen kötődtem, hiszen azért alakult ki a kapcsolat, hogy  lehetőleg örökre együtt maradjunk.
Ezért megkereste Sándor Ibolyát (mai nevén Ibby Parish),
Nem ő az egyetlen,akit Felperes megkeresett, mert I.G-t  is megkereste, akivel 1999 és 200l között éltem együtt, voltaképpen  nem is tudok olyan emberről, akit nem keresett meg.
S.I., akivel 1994-ben kezdődött kapcsolatom után 1995 nyara és 1999 nyara között éltem együtt, és
segítettem építeni a házát. Nem anyagiakkal, hanem szinte állandó munkával,

A hölgy l997-ben új mecénást talált, de én még két évig kitartottam mellette.
Nem szorultam senkire.

1995 nyarán Békásmegyeren vásároltam egy panel lakást önerőből (bármi adódik, valahol csak kell
lakni) , majd 1999 tavaszán megvettünk volt feleségem édesapjával közösen a lányunknak egy lakást.  Felét a nagyszülő fizette, én a másik felét plusz a járulékos költségeket. Ez akkor durván 3 millió forintomba került.
Továbbá  Sándor Ibolyától való távozásom után ősszel xxxx- on tizenöt millió forintért egy családi házat vásároltam magamnak (plusz a járulékos költségei),
Mindezt úgy, hogy volt feleségemnél ott hagytam 1995-ben a xxx-i társasházi lakásunkat (annyi volt a vagyonmegosztás, hogy minden nála maradt),
Nem panaszkodhatok, azokban az években  csaknem lmFt/hónap összegeket tudtam számlázni
speciális tudásom miatt.

Szóval a hölgy (S.I.) emlékezete nem mindig jó. Kapcsolatunk elején arra sem emlékezett, hogy a barátja, akinek a házában, akivel élt, 18, vagy 25 évvel idősebb nála,

Levelemre S.I. a csatolt választ írta, amelyben teljesen elhatárolódik az ügytől, és sérelmezi, hogy Felperes nem kérdezte  meg, hogy felhasználhatja-e a levelét. Kérésemre írt válaszát csatolom cáfolatként, bár semmi jelentősége.

3.lap 4.bek. "...ismerte meg jelenlegi barátnőjét "

Felperes kivételesen most sem emlékszik pontosan. Vagy honnan yette az információit? Én nem mondtam el neki.
Jelenlegi barátnómet valóban 2014 legvégén ismertem meg, de mint devizaadóst az egyesületen belül.
Kapcsolatunk csak később mélyült el. És azóta sem merült fel, hogy összeköltözzünk (pláne ebben a
helyzetben). Kapcsolatunk stabil. Sosem változtattam súlyos indok nélkül egyetlen kapcsolatomat sem, sőt Sándor Ibolya leveléből is egyértelmű, hogy én,,ragaszkodtam", még reménykedve azokhoz.

Több száz embert ismerek, csak ebből a körből, és valóban sokkal van még a mai napig is baráti
kapcsolatom. Vegyesen férfiak és nők. Nagyon sokat tudtam  nekik eddig is segíteni.
Viszont nyilvánvalóan  nem akart a házamban élni, azt csak szükségből tette. Ennek ellentmond a
20l6.02.09-_én beadott birtokvédelmi kérelmében feltüntetett szándék.

3.lap 4,5.bek. "...biztosak voltunk kapcsolatunkban"
Ehhez képest már 2014 őszén nekem mondta,  írta, hogy ez a fiú sosem hagyja el.
Amennyit ismerek felperes barátjáróI, ez szinte biztos.


Felperes szándékosan vezetett félre, indokolatlanul titkolózott. Hagyta, sugallta,.hogy hol Zolinak, hol Lacinak tudjam a barátját. Az illető nevét is csak most tudtam meg a büntető feljelentése kapcsán történő kihallgatásomkor. Lényegtelen volt.

Az persze idegesítette, hogy nem fogok "vad nyomozásba". Mert a Felperes azt tette velem szemben, Hagynom kellett volna, hogy Felperes az első alkalommal elköltözzön, de csak a gyerekekkel tette volna ezt. Felajánlottam számára, 2014 őszén,hogy 2-3 hónapra menjen állásba dolgozni illetve költözzön el,
Ennyi idő alatt csak kiderül, hogy működik-e a parkapcsolatuk. De erre a kísérleti időszakra ne vigye a gyerekeket.

3.lap 5.bek . " ...Nem szerettem volna olyan helyzetet","
Az milyen helyzet egy éven keresztül, hogy minden második hétvégén felváltva nincsenek otthon a szülők?
Az teljesen konform a gyerekvilági képpel,  hogy az anyjuk esetenként hétköznap, de hétvégeken
rendszeresen elviharzik 17 óra körül, általában hátrahagyva a mosatlanokat, amelyek a barátjának vitt
hétvégi betevő maradványai, és egy utolsó szóval: ,,GY1 ugye elmosogatsz! Puszi" elviharzik,
Majd-megjelenik vasárnap 12 óra körül, hogy bevigye a gyerekeket a szüleihez ebédelni,
Valahogy így telt a közel két év azokon a hétvégeken, amikor én voltam a gyerekekkel,
Amikor nem, azon hétvégek egy részén az osztálytársak, vagy a nagyszülők voltak a
a sorosak. Persze volt, amikor valóban a Felperes volt velük velük. Sőt az utóbbi időben a gyerekek,,kifejezett kérésére"a barátja is a házamban töltötte a hétvégét, holott én tartottam magam ahhoz a hallgatólagos megállapodáshoz, hogy senki nem hoz senkit a házba. Úgy természetes. Vihette volna a gyerekeket is a barátjához.
Ja, hogy azok ott hárman egy akkora lakásban laknak, mint amekkora a nappalim? (ezek nem az én
szavaim)

3.1ap 6.bek. )) ))
A gyerekek mindig maximálisan igyekeznek megfelelni Felperesnek.
GY1 szavaival élve ,,MókaMiki" valóban vidám természetű lehet.
20l5-ben a dátum előtt jóval egyeztettem a gyerekkel, hogy szeretnék lent tölteni velük egy hetet a
Balatonon, és azt is mondtam, hogy hol.
Furcsa módon a Felperes is arra a hétre szervezte a saját nyaralásukat,
A gyerekek átvételére a Balatonszabadi-Sóstó vasútállomást javasoltam egy szerdai napon,
Előtte kedden, amikor kint voltunk a strandon, váratlanul megjelent a Felperes édesanyja, hogy éppen erre járt (vonattal, onnan 2km gyalog).
Majd nyilván követett,  mert másnap, amikor a 10 órás megbeszélt időpont
miatt 1/2 10-kor  ki akartam állni a telekről, nem tudtam, mert Felperes keresztbe állt a kihajtón, hogy jön a gyerekekért.
Elmentek. Hiába voltak még négy napot a Balaton mellett, mert vizet csak a Tapolcai Tavasbarlangban láttak, meg a bobpályán a palackban. Szerencsére jól érezték magukat.

Az, hogy ki, kivel és mikor találkozott pedig nem rajtam múlott, A barátnőm balettmester,
Több alkalom lett volna, hogy a gyerekek egy kis kultúrához is  jussanak, de ez csak GY2-vel sikerült egy alkalommal.
Nem szabályok vannak, hanem általános normák, amit a gyerekek nem csak az iskolában tanulnak,

4.1ap eleje.
A Felperes természetesen mindent megtesz, hogy mielőbb teljesen kikerüljek az általa elképzelt ,,idilli családképből".

4.1ap l.bek.

Hát elég zavaros az állitás. Tény, hogy voltak esetek, amikor én kerültem olyan helyzetbe, hogy módosítani kellett egy programon de többször  volt, hogy Felperes élethelyzete, elfoglaltsága miatti változást én már nem tudtam kezelni. Az viszont teljesen általános, hogy Felperes napi programjai azonnal mindent megváltoztatnak a gyerekek életében,

4.Iap2.bek.,,,,A gyerekeknek valóban szükségük van Apára.''

Maximálisan egyetértek, mint ahogyan az édesanyjukra is szükséguk van. De ez nem megy a másik fél támogatása nélkül. Ahogy érzékelem, jelen helyzetben messze nem ez a nekem szánt szerep,

4.1ap 3.bek. ",,sajnálom, hogy ezt kell mondanom","
lgen, nem tömtem ajándékokkal a gyerekeket. A gyerekeket nem ,,megvásárolni" kell.
Nem segítettem azonnal ha ,,horrorisztikus" problémájuk akadt tanulás közben.
Egyrészt nem este 7 után kell tanulni másnapra, másrészt nem tanulnak meg gondolkodni, ha a legkisebb probléma esetén jön a,,felmentés".
Ismételni tudom csak az előző beadványomat.
A gyerekek szinte csak velem mozogtak, érdeklődtek a természet után, fúrtak-faragtak-alkottak. GY1 kézügyessége, kreativitása sem csak úgy jött.
GY2  számolási, kombinációs készsége sem alakult volna így.
GY1  is én vittem komolyabban lovagolni. Azonban elment az oktatója, illetve megszűnt a még kifizethető lehetőség. A lovaglás egy drága sport. Nem biztos, hogy a legfontosabb dolog egy gyerek életében.
Sajnos, elsősorban a  kint lét miatt valóban nem tudtam eleget foglalkozni a gyerekekkel. Persze
még így is lehetett volna többet.

Karácsony körül részben Felperes cselekedete miatt (karácsonyfadíszek elvitele a házból)
valóban volt egy kis kavalkád korábban zárt minden üzlet, a fa beszerzése is kicsit nehezebb volt).
Áthidaltam, pótoltam a dolgokat. Hogy ki és mikor ,,hazudík", és ki miről tehet, azt a háttér ismerete nélkül elég felelőtlenség megítélni.
Az pedig, hogy a lányunk mit küld át Felperesnek, és mi az ami csak úgy átkerül nehezen eldönthető kérdés.
Felperes minden fellelhető anyagot rólam eddig is felkutatott. Ezek után jogos egy halvány feltételezés?
Vagy csak szóban érintkezzek a gyerekeimmel:

4.1ap 4.bek. " ...tanítónők egyöntetű áIlítása... "
A tanítónők jól látják. Az ,,együttélésünk" nem tett jót a gyerekeknek. De ez nem róható fel csak az én hibámul! Ezért vetettem fel időről időre 20l5 eleje óta, hogy Felperes költözzön el a házamból, ha már úgy döntött, ahogy.  Persze ez sokkal költségesebbé, kényelmetlenebbé teszi az életét, bár minden a gyerekekkel kapcsolatos juttatás hozzá kerül kezdetektől.

4.1ap 5.bek. "Ha az Apával töltenének..."
Nem kívánok egyedül élni. A gyerekeknek mindkét helyen lehet otthona. Ahogyan most megoldok mindent, velük is megtudnám, anélkül hogy őket feleslegesen terhelném.
GY1-re semmi partner/anyaszerep nem hárulna a részemről.
Ez éppen a Felperes eseti, és gyaníthatóan  a gyerekelhelyezési per indításából eredő munkavállalásából is fakad. mint a felügyelet, a mosogatás stb. delegálása Felperes által (ami természetes is lenne a felnőtté válás folyamatában).
Nem furcsa, hogy pont most ment státuszba, és nem 2014 őszén, amikor felajánlottam neki, hogy vállalom a gyerekek ellátását, de legalább 2-3 hónapra menjen el, legalább próbaként a barátnője által hozott idegen nyelvi callcenter-es állásba? Persze most nyílt lehetősége egy cukrászdában felszolgálói állásra.

Jelenleg az a helyzet,hogy a Felperes szüleinél azok nyugdíjas volta ellenére sokszor vannak egyedül a gyerekek. Az napi szokás, hogy Pilisvörösvárról egyedül, többszörös átszállású tömegközlekedéssel jutnak be Budapestre a nagyszülők lakásáig. Többször előfordult, hogy iskola után én vittem őket Solymárról a Széher útra, és senki nem tartózkodott otthon, és ez meg sem lepte a gyerekeket, mert a bejutási lehetőségük biztosítva volt, Arról persze szó sem lehet, hogy néha tőlem induljanak, vagy hozzám érkezzenek. "Mert a gyerekek nem akarják" az ürügy .

A gyerekek osztályában rendkívül magas az elvált szülők száma. Legjobb barátnőjük,
barátjuk szülei is (a szülő Felperes barátnője is egyben) legnagyobb meglepetésemre
külön költöztek. A gyerekeket megosztva nevelik, az anyánál van a kisebbik fiú (GY2), és az apánál a  nagyobbik lány (GY1 osztálytársnője).  A gyerekek annál a szülőnél tartózkodnak, ahol éppen akarnak.

Ha Felperes szerint ez egy jól működő megoldás (márpedig belelát a napi életükbe,
és mindenben egyetért a barátnőjével), akkor ez is lehet alternatíva a gyerekelhelyezési
esetünkben.
A felbontás alatt álló házasságom egy olyan szituációban valósult meg, amikor szinte nem is volt
kommunikáció a Felperes és köztem.

A gyerekek minden őket érintő eseményről kellő időben és mélységben tájékoztatást kapnak koruknak megfelelően.
Ez konkrétan nem olyan volt. Egy kétséges projektet nem biztos, hogy jó nagydobra verni.

4.1ap 6.bek. "... barátok... "

Sok barátom van, akikről Felperes szerencsére nem tud. Ez megkíméli őket attól, hogy  Felperes zaklassa őket, Amit  megtett azokkal, akiket akár csak érintőlegesen ismert, vagy felkutatott.  Nem szakadt meg senkivel a kapcsolatom, akiket a Felperes megkeresett,
Az élethelyzetek változnak. Hol kevesebb, hol többbb megbeszélni való van az emberekkel, Mindenkiről tudom, mit csinál, mi a baja, bánata, öröme.
Felperes csupa, a valóságot csak részben tartalmazó feltételezésekre építi logikáját.

,,Házába nem hívott soha senkit. . ."
Hát azért néha volt vendégjárás, és nem csak a Felperes által kisajátított osztálytársak, családtagok köréből,
Vagy az ő ismerősei nem válhattak az enyémmé is?
Persze ezek a kapcsolatok szinte azonnal elhaltak, amint közhírré téve a ,tényállás".

5.1ap 1.bek.,,Alperes pénzügyei"

Alapvetően ez a problémája Felperesnek, hogy nem megy úgy a,,szekér", mint 2007 előtt, amikor sikerült felvenni a többmilliós kölcsönt holott úgy ment el Felperes a bankba, hogy hat milliót veszünk fel. Mert Felperes annyira bízott az ösztöneiben, a sikeres munkájában, hogy azt is gond nélkül kifizetjük.
Megpróbáltuk, nem sikerült.
Egyedüli kárviselője viszont csak én vagyok. Mi volt ez, ha nem feltétel nélküli, maximális bizalom" a részemről felé? És mindez a 2006-os ,,kicsit elhagyom" játék után.

Milyen jól értesült a Felperes a közüzemi számlákat illetően!

Amikor a takarékoskodás került szóba, valahogy nem volt ilyen fogékony a témára,
Tudomásom szerint a ....  kint léten kívül sosem fizetett a lakhatásáért.

Valóban most "dolgozom le" a hátralékot, amely vízben több mint 200 ezer forint, a plusz csatornadíj ennek háromszorosa.

HOZZÁFŰZÉSEK

1.
En sem kaptam meg értesítéseket, leveleket. Legutóbb pl. a vízművek korlátozási értesítését sem. Sokszor napokig nem tartózkodom ....
Volt már, hogy azonosíthatatlan, átázott  értesítővel mentem a postára.
Azt végképp nem értem, hogy Felperest miért foglalkoztatja a közben csődbement, megszűnt betéti
társaságom, amelynek egyébként 2003 elejétől alkalmazottja volt, és a bevételeimből fizettem utána a
közterheket, hogy optimális GYED/GYES jöjjön ki?

Nem állítottam, "hogy 8 értesítésem nem érkezett meg. Csak azt állíthatom, hogy hány jutott el hozzám.
A többiről egyszerűen nincs tudomásom,

2.
Felperes kizárólag a gyerektartás miatt ragaszkodik keresetéhez.
A felsorolt kiadások egy része nem  nem indokólt, még akkor sem, ha csak és kizárólag egy magángyerekorvosban van meg Felperes bizalma,
.....nak  jó gyerekorvosa van  (ha be lettek volna jelentve). Egy gimnáziumi gyerekorvos barátomtól is
tudom. Ő szintén foglalkozhatna a gyerekekkel 50 éves tapasztalatával, nyitottságával, jó pozíciójú
munkahelyével.
Együttélésünk során többször pusztán ,,sznobizmusből",  urizálásból" erőnket meghaladó programokat szervezett Felperes. Akkor bírta, az utóbbi időben  egyre kevésbé. De a látszatra adni kell. Még akkor is, ha erre a gyerek az indok.
Nem azt mondom, hogy minden csak kínai legyen. De az kicsit túlzás, hogy cipőből csak a Geox,
Az étkeztetésben pedig mindig csak az lesz jó, amit a Felperes úgy ítél meg. Még akkor is, ha ötcsillagos szállodában etetném a gyerekeket,
Miért főznék magamra? Édesanyám örül, ha azt az időt is vele töltöm és beszélgetünk, amikor hetente 3-4 alkalommal vele ebédelek.
A 200l-es hűtőből azért sűrűn kerütt fel a fagyasztott  gyümölcs levesnek.
Sosem tiltottam a használatát, hiszen azért vettem, hogy ha nincs idő a frisset beszerezni, legyen alapanyag.
Az pedig természetes, hogy a készletről legyen valamilyen kép, hogy időben megtörténjen a pótlás!


3, ,,Elmaradt taLáIkozás .-."



9.113

Tény, hogy még van néhány ember, szeretteim (beteg, 84 éves Édesanyám, három nagy gyerekem, akik a másik ági  agyvérzéses, félig bénult nagymama gondozását felváltva végzik, mert nem lehet
felügyelet nélkül hagyni a nénit), akiknek bizony néha elég hektikus az élete. Őket is figyelembe kell
vennem.
Ha ezt megtetézi,hogy az előre eltervezett, és rögzített program a Felperes adhoc intézkedése miatt reálisan, ésszerűen nem kivitelezhető, akkor én miről tehetek.
Amikor nem tudom, hogy a gyerekeknek milyen programokat szervez, akkor mihez igazodjak. Az
ezerszer szememre hányt esetek mindegyike ilyen. Termeszetesen az utóbbi időben kapok tényként közölt emaileket.
Pl. 2016.07.10 vasárnap reggel osztálytársaikkal heten kiutaztak F.országba (talán  ...... biztosan). gyakorlatilag nettó két napra. Szerda hajnalban 3 óra körül indultak V-ből vissza.
Három felnőtt és NÉGY GYEREK. Két 12 éves lánnyal és két 8-9 éves fiúval. Az egy kérdés, hogy mire volt jó?  Megteheti. Örülök  neki, hogy van erre is pénz. De hogy ezt miért kellett titkolni, hogy csak hátulról súgta meg valaki! A gyerekeink végig hallgattak erről.

4. ,,...új párom..."
Felperes új párjának részvétele teljesen természetes. Nagy baj lenne , ha csak az anyjukat  akamá!
Nagvobb gyermekeim édesanyja sem  látni, sem beszélni nem óhajt Felperessel, mert undorodik tőle. Az eszközeitől, a mentalitásától.  Hozzáteszem, mélyen vallásos, és házasságunk megszűnésének egyik oka is ez volt.
Neki talán lenne oka neheztelni rám.

Farsang. Igen, nem kívánok a Felperessel (első sorban az utóbbi két év történései miatt) egy légtérben lenni.
A barátja nem tehet, de mindketten oly mértékű cinizmussal kezelik az egészet,  ami sajnos nem
vezet egy konszolidált állapothoz.

A gyerekeink kisajátítása történik  oly módon, hogy engem mindenképpen a sárba tapossanak. Erre transzparens példa, hogy miután "életveszélyesen megfenyegettem őket", majd Felperes feljelentett, ami után felfüggesztették az eljárást egy évre, Felperes barátja baráti kézfogásra nyújtja kezét a gyerekek évvégi záróünnepségén?

Mi ez, ha nem képmutatás, és mérhetetlen cinizmus? Miközben, ahol lehet, elgáncsol Felperes.

A,,projekt" ügyesen fel van építve, Felperes már két éven át készül erre.
És nem csak a pszichológiai témájú könyvek olvasásával, a törvényi lehetőségekkel való
visszaéléssel, hanem a rólam való információk gyújtésével a, barátaim felé történő
marketing kampánnyal is.

Jelen beadvány 98 százalékát július 30-an írtam. A tárgyalás előtt aktualizáltam.




2016. november 2., szerda

Válaszom az Apa első beadványára és a jegyzőkönyvre

Tisztelt Bíróság!

Alperes XY Bíróságra beadott vitatására, valamint a 2016 júniusi tárgyaláson elhangzottakra  a következőket reagálom:

Élettársi kapcsolatunk 2001 szeptember 18-án kezdődött. 2001 július elején ismerkedtünk meg internetes társkeresőn, 2001 szeptember 17-én találkoztunk először, majd alperes kérésére gyakorlatilag másnap beköltöztem a ..... lévő házába.  A háztartást  első perctől kezdve vezettem, főztem, takarítottam,  innen utaztunk, itt töltöttük a Karácsonyt.  Az őszi-téli időszakban néhány napokra  mentem ki  N-ba az akkori munkám miatt, majd számomra 2002 március vége felé megkezdődött a szezon,  igy március végétől N-ben laktam újra úgy, hogy Alperes minden hétvégén kijárt hozzám általában csütörtök estétől hétfő reggelig és segített az üzletben is.  2002 szeptember végétől újra a .....utcában laktunk és 2003 február végén derült ki, hogy babát várok, így a 2003-as szezont N-ben már el sem kezdtem, csak a betanításban segítettem az új alkalmazottaknak.
Ezen időszak alatt – 2001 őszétől kb. 2003 tavaszáig alperes úgy járt el „dolgozni” a ... irodaházába, hogy ott sem fix állása, sem egyéb szerződése nem volt, állítólag egy projekten dolgozott,  amiből soha nem lett bevétele, viszont volt internet meg egy íróasztal és egy számítógép, amit használhatott. Mint utóbb kiderült, bár már a házában laktam, Ő a társkeresőzést sem hagyta abba.

Már a kislányunk születése előtt több félreérthető SMS, telefonbeszélgetés történt Alperes részéről.  6 hónapos terhesen egyszerűen kirakott az utcasarkon, hogy várjam meg, míg elugrik egy barátnőjéhez, melyből bárki arra a következtetésre jutott volna, hogy Alperesnek viszonya van (a félreérthető mondatokat Alperes nem is vitatta, elismeri, hogy azok félreérthetőek voltak). 

Ennek következménye lett a 2006-os próbálkozásom (március és április), melyet nem is tagadtam előtte, azt akartam megtudja, milyen érzés.

Ez volt azonban az egyetlen és utolsó,  a többit csak szeretné úgy beállítani, hogy az ő dolgairól elterelődjön a figyelem és én a védekezésemre fordítsam az energiámat.  2007-es kardiológiai vizsgálata igaz, többhetes betegállománya azonban nem, hiszen eredményei negatívok lettek.
2007 tavaszán  én már eleve a kisfiunkat vártam és készültem az érkezésére. Alperes a második gyermek érkezésének először egyáltalán nem is örült, szerinte „korai” volt.

2005 tavaszától Alperessel együtt többször jártunk külföldön árubeszerzésen. Tény és való, hogy segített az üzletmenetemben,  de az utazásokat ő is élvezte, mindig akart és szívesen jött. Amíg ennek pozitív hozománya volt, addig alperes szerint közös volt a tevékenység, közös volt a szerzemény, azonban amikor ebből problémák adódtak és büntetést kellett fizetnem, akkor már nem érezte közösnek a felelősség viselését.

Mivel Alperes 2008 –tól nem rendelkezett jövedelemmel , így az anyagiak miatt állandó volt a konfliktus köztünk. A devizahitel törlesztőrészlete mellett  a telefonszámlája és a villanyszámla kivételével mindent én fizettem, ami elég nagy megterhelést okozott. Kérésem mindössze annyi volt, hogy legalább olyan munkát találjon, amiből a törlesztőrészletet ki tudnánk fizetni (100-130e Ft).
2011-ben döntöttem úgy, hogy külföldön próbálok szerencsét nyelvtudásommal, szervezőkészségemmel. Alperessel ezt megbeszéltük, kifogással nem élt. 2012 június végéig az én költségemen az időnek több mint a felét velünk töltötte B.országban.  2012 június végén együtt négyen jöttünk haza Magyarországra és laktunk újra a .... utcai házban. 2012 szeptember közepén mentem ki újra a fiunkkal, majd Alperes a lányunkkal jött utánunk 2012 szeptember 24-én. 2012 novemberében újra kijött egy hétre, majd 2012 dec. 15-én jöttünk haza mind a négyen és előre tervezetten 2013 március végéig a .... házban laktunk. Nem igaz Alperes állítása, hogy a 2012-es Karácsonyt nem akartam a házában tölteni – az 1 évvel később, 2013 Karácsonyán volt.
 Ezen idő alatt – 2013 januártól 2013 március végéig - a kislányunk bejárt az iskolába is természetesen.  2013 március végétől  Bországban voltunk, majd 2013 június 20-án a lányunkkal jött haza (a kisfiú kint maradt velem). A kislányt megviselte az a két hónap, amit az Apukájával töltött; későbbi elmondása szerint semmi nem lehetett úgy, ahogy ő szerette volna;  Alperes nem akarta, hogy a nagyszülők elvigyék a Balatonra nyaralni, maga mellett akarta tudni a házban („egyedül enni sincs kedvem” ),  a kislányunk barátnőjéhez is alig-alig akarta elengedni. 

Tény, hogy Alperessel nem volt jó a viszonyunk , sokat vivódtam magamban, de a gyerekek miatt nem hagytam el.  Azt reméltem, hogy távollétünkben Alperes rákényszerül, hogy elhelyezkedjen és ne nekem  egyedül kelljen folyamatosan megoldani a problémákat.  2013 áprilisában maga az Alperes írt nekem levelet, hogy jobb lesz, ha befejezzük a kapcsolatunkat, nem akar a terhemre lenni (mellékletben csatolva).  Ebben az időszakban már voltak próbálkozásai mások felé  - természetesen ez engem nem zavart, ha vége a kapcsolatunknak, ami ellen nem volt kifogásom, nincs is jogom beleszólni.

2013 Karácsonyát nem akartam a házában tölteni, viszont a gyerekeket sem akartam otthagyni, így engedve zsarolásának, megalkuvásból ott töltöttem a Karácsonyt.

2014 február 23-március 8-i magyarországi látogatásunkkor az Alperessel újra közeledtünk egymáshoz, bár ekkor derült ki, hogy 2013 decemberében megismerkedett egy hölggyel (P. Gy.), akivel 2014 január-februárban elmélyült a kapcsolata (Alperes állítása szerint „mentális” kapcsolat volt köztük), valamint az, hogy névházasságot kötött egy ......-i hölggyel. Utóbbit  még elnéztem volna, mivel névházasság, azonban a másik kapcsolata P. Gy-vel annak ellenére nem szakadt meg, hogy immáron próbáltunk közös jövőt találni. 2014 májusában és júniusában is 180 000 Ft értékben vásároltam neki repülőjegyet úgy, hogy velünk lehessen 2-2 hetet.

Nem igaz alperes azon állítása, hogy a házassága részéről próbálkozás volt. A névházasságot egy régi ismerőse „szervezte”, mivel tudta, hogy nem nős és kapcsolatunk sem jó. A ...-i hölggyel nem is tudtak kommunikálni, és teljesen életszerűtlen is lenne, hogy azzal, aki a gyereke anyja, fel sem merült a házasság gondolata éveken át, viszont egy vadidegent alig 2-3 hónapos ismeretség és közös nyelv hiányában pedig  elvesz feleségül, a családjára vonatkozó adatokat pedig papírról tanulja meg?!  Mennyire lehet életszerű, hogy néhány nappal  az esküvője után az újdonsült férj 2 héten át a volt élettársával alszik egy ágyban??

2014-es tavaszi újrapróbálkozásunkra 2014 július 1-én tettem pontot, ugyanis alperes a B.országból való hazatérésem előtt 12 nappal a 2013 decemberében kezdődött kapcsolatát P. Gy-vel lezárni nem tudta (erre írta vitatásában „…szétverjen tőlem független párkapcsolatot…” és a hölgyet 2014 július 1-én éjszakára a .... házba  hívta úgy, hogy a vele Magyarországon tartózkodó  kisfiunkat a nagyszülőkhöz készült leadni. Állítása szerint baráti csevegésre és zenehallgatásra készült éjszaka, amiben az alvó kisfiú zavarta volna (?!). Innentől kezdve próbáltam megértetni vele, hogy a bizalmam immáron sokadszorra elszállt és végleg befejeztem vele a kapcsolatot, teljesen lényegtelen, mi történt és mi nem; az ok a hazudozása és nem a szerintem feltételezett megcsalás.

Alperessel 2014 július 13-i hazaérkezésem után beszélni nem óhajtottam, megmondtam, a kapcsolatunknak véglegesen vége.  Én 2014 augusztus közepén ismerkedtem meg jelenlegi Párommal, akivel lassan 2 éve együtt vagyunk. Alperes ezt a mai napig képtelen feldolgozni; rendszeresen irogatott, hogy az új társamnak majd csak néhány napra kellek és eldob, majd, hogy úgyis vége lesz. A gyerekeknek alperes úgy próbálta beállítani a történteket, hogy én felrúgtam a családi életünket, miattam történt minden, és egyértelműen engem hibáztatott.  Többször elhangzott a lányunk felé, hogy „Anyátok megint a barátjához ment”.  

Alperesnek már korábbi kapcsolatában is gondot okozott a szakítás, azt sem elfogadni, sem feldolgozni nem tudta. …  „bekattant és szélsőségesen kezdett viselkedni” írta nekem egy volt barátnője, aki miatt korábbi családját is otthagyta egy kamasz és 2 kisgyerekkel 1995-ben.

Alperes 2014 novemberében ismerte meg  jelenlegi barátnőjét.  2015 elején tudomásomra adta, hogy amíg a házában lakom, addig Ő egyetlen hétvégét sem fog otthon tölteni, ez így is történt. Később már a lányunknak is írta, hogy „Költözzetek Anyátokkal a ..... vagy a Zolihoz”. A gyerekek ekkor már  sokat kérleltek, hogy költözzünk el, a lányom maga keresett az interneten kiadó lakásokat, házakat.

Páromat a gyerekek 2015 nyarán ismerték meg, amikor már mindketten egészen biztosak voltunk a kapcsolatunkban.  Nem szerettem volna soha olyan helyzetet, hogy a gyerekek évente-kétévente új partnerrel találkozzanak, azt lássák, hogy  a felnőttek egyik kapcsolatból a másikba vándorolnak.
Új társam is és a gyerekek is pozitívan fogadták egymást, nagyon hamar létrejött az összhang. 2015 augusztusában már együtt nyaraltunk négyen;  igaz, ez csak úgy volt lehetséges, hogy előtte Alperes is kötelezően elvitte nyaralni a gyerekeket (különben velem nem jöhettek volna) a barátnője balatoni nyaralójába . Ezzel részemről nem is lett volna probléma, de a gyerekek közül a nagyobb soha nem is találkozott Alperes barátnőjével, nem ismerte, sőt, nem is közölte velük alperes, hogy együtt, négyesben nyaralnak, mindössze annyit, hogy „egy másik házba megyünk” (mint ahova korábban már jártak néha a Balatonnál).  A gyerekekkel ezt mindenképp meg kellett volna beszélnie, felkészíteni őket arra, hogy például máshol mások a szabályok és ott ahhoz kell alkalmazkodni.

Mivel együtt négyen a gyerekek szemében is igazi család lettünk új Párommal, ezért a hétvégék 2015 szeptemberétől közös programokkal teltek. Alperes a hétvégéken és két hétköznap nem tartózkodott a házban, így új Párom a gyerekek kérésére is ott maradt velünk ....ban. 

2015 november végén Alperes kijelentette, hogy eztán minden második hétvégét a gyerekekkel fog tölteni, aminek nem lett volna akadálya, de egy-két program már hetekkel előtte fix volt  (születésnapi meghívás),  és Alperes nem vitte volna el őket, így újra hárított, hogy „legyen ez a hétvége is a Tied”. Időközben kiderült, hogy Alperes kijelentése saját szavaival élve „meggondolatlan” volt.

A gyerekeknek valóban szükségük van Apára. Egy olyan Apára, akiben bízhatnak, akinek a szavaiban biztosak lehetnek, aki kiszámítható, aki nem mondja le az előre tervezett délutánt. Akin látják, hogy tesz is értük valamit, aki őszinte velük, előre megbeszéli a programokat, kivel, hogyan töltik.

 2016 február 6-án éjjel a 12 éves lányunk annyit mondott az Apukája felé, hogy „sajnálom hogy ezt kell mondanom, de nagyon keveset tettél értünk” (a rendőrök jelenlétében).  Lányunkat rendkívül rosszul érintette, hogy  Karácsonyra az Apától két db, a házban korábban felrakott képkeretet kapott becsomagolva ajándék gyanánt (a képeket kiszedve) illetve 2016 január 1-én az Apa saját lányának hazudott a telefonba, hogy hazaér este, majd 2 óra múlva ezt már letagadta, hogy ilyet nem mondott. 
A lányunknak a mai napig rendszeresen írogat, hogy „Anyád ellenőrzi hogy miket írogatunk egymásnak”, holott a lányunk maga küld át egy-egy olyan részt, amit az Apja ír.

Az elköltözés óta a tanítók egyöntetű állítása szerint is a gyerekek nyugodtabbak, nyitottabbak lettek, a kisfiú is sokkal jobban tud koncentrálni a tanulmányaira, pontosabb, figyelmesebb.

Ha az Apával töltenének sok időt, abban az esetben a lányunkra egyfajta „partner/anyaszerep” hárulna, holott még gyerek.  Nem lehet egy gyerekre akkora terhet pakolni, amit Alperes tett kinyilatkoztatásaival az elmúlt időszakban és nem a gyereknek megfelelő szinten tájékoztatja őket ráadásul úgy, hogy saját hibáiról mélyen hallgat. Ha Alperes azt nyilatkozza például, hogy 2014 februárjában kötött házassága nem névházasság, akkor minimum elvárható,  hogy a gyerekeinek bemutassa őket, ez azonban soha nem történt meg, sem a kisebbek, sem a nagyobbak felé.  Az erkölcsi minta, amit Alperes sugároz a gyerekek felé, az számomra nem fogadható el, ezt még volt felesége is osztotta velem.

Alperesnek a szó klasszikus értelmében vett barátai nemigen voltak; egy régi baráti házaspár, akikkel már nemigen tartja a kapcsolatot – az évi 1-2x-i telefonálást „Hogy vagytok?” nem mondanám közeli barátnak. Eleve, aki kicsit is el merte mondani a véleményét, azzal nemes egyszerűséggel megszakította a kapcsolatot (mint pl. a vitatásában említett pszichológus ismerőssel is). Volt barátjával – aki azóta elhunyt –  annak barátnője miatt, egy félreértés miatt szakították meg a kapcsolatukat.  Alperes a „barátaival” soha nem beszélt a magánéletéről, kizárólag általános dolgokról, munkáról, politikáról. Alperes mindig elég egyoldalúan, egy-egy rövid tőmondatban írt maximum azoknak az ismerőseinek, akik legalább hallomásból tudtak rólam, a létezésemről; „A-nak barátja van és a házamban lakik” – de a saját kapcsolatairól, a házasságáról természetesen említést sem tett.  A házába nem hívott soha senkit, oda maximum a nagyobb gyerekei jöttek illetve zömében az én barátaim a gyerekeikkel, tehát az Ő „barátai”  nem is ismertek engem, rálátásuk sem a kapcsolatunkra nem volt, sem az Ő életére.

Alperes pénzügyei is rendkívül zűrösek, lévén 2008 eleje óta nem volt jövedelme, adóbevallást nem is készített ezekre az évekre. Ha állítása szerint legalább korábban rendben voltak a jövedelmi viszonyai, akkor hogyan fordulhatott elő, hogy 2005 óta nincs fizetve csatornadíj és az így felgyülemlett számlatartozás tavalyi állás szerint 350ezer forint felett van? 2016 áprilisában már vízkorlátozás miatt hagytak értesítőt Alperesnél, és a lányunknak is elismerte pár napja, hogy azért nem tud nekik anyagi segítséget nyújtani a táborhoz, mert a vízszámlát kell  most részletekben. 

A Bíróságon 2016 június ...-én  előadottakhoz a következőket fűzném hozzá:

1.
Alperessel való együttélésünk alatt is már számtalanszor előfordult, hogy hivatalos levél érkezéséről szóló postai értesítőt egyszerűen ignorált és nem vette át a küldeményt; a korábbi BT-jének címére (y helység) érkező küldeményekkel ugyanez volt a helyzet (Cégbíróság, NAV).  Alperes állítása szerint  így 2016 február vége és április között összesen 8(!) db értesítő nem érkezett meg:

-          2 db értesítő 5 nap különbséggel a .....Önkormányzattól a Birtokvédelmi Határozat ügyében, mely levél visszament a feladónak; mivel az kézbesítettnek minősül 10 nap után, így Alperes az utolsó nap utolsó órájában végül személyesen vette át a Határozatot.
-          2 db értesítő 5 nap különbséggel a ...... Családsegítőtől március végén-április elején, mely szintén visszament a feladónak
-          2 db értesítő 5 nap különbséggel a Bíróságtól részemre
-          2 db értesítő 5 nap különbséggel a Bíróságtól Alperes részéről (hiszen azt írta, hogy a xxx- postán szóltak neki, hogy küldeménye van….ez esetben arról is szóltak volna, hogy nekem is van…)
-          A postások mindig minden x utca y szám-re érkező levelet bedobtak, azokat is, amelyek név szerint  nem nekünk szóltak, ezekből is több összegyűlt

2.
Alperes kizárólag a gyerektartás összege miatt ragaszkodna a  4/3-as gyerekelhelyezési megosztáshoz (ki is mondja, hogy ennek arányában „fizetne” gyerektartást). Ugyanakkor a táborok,ruházat, orvos, stb. kiadások még az együttélésünk alatt is csak engem terheltek és ez a közeljövőben sem lenne másképp. El is ismeri, hogy étkezni az Édesanyjához jár, főzni nem tud; a „nagylányom segít” kijelentés  pedig nem tudom, hogy vehető komolyan, amikor a nagylánya a városban él és dolgozik, nem napi szinten jár -ba.
Az említett 200l-es fagyasztó a mai napig tele van élelmiszerekkel (részben sok éves élelmiszerekkel), melyekhez  Felperes nem is nyúlhatott, mondván, azokat Alperes vásárolta, így számomra értelmezhetetlen Alperes azon kijelentése, hogy azok nem-felhasználása nem neki róható fel.

3.
Az elmaradt találkozás 2016 május 5-én történt. Annyit jeleztem Alperesnek, hogy a kisfiúval a városban ebédelünk 4-en (Párommal és lányommal együtt), ott 14-14.30 körül átveheti  az Árpád hídnál és majd este 8-ra megyek érte. Ez nem 1-1,5 óra, hanem minimum 5 óra az utazást leszámítva – még mindig több, mint a ...utcai kapu előtt 15 perc (ahogy Alperes állítja). Alperes azon kezdett el gondolkodni, hogy miért nem a ...úton ebédelünk és esetleg már nem is ott lakunk – majd azzal a kifogással, hogy csak  ... útról hajlandó elvinni és odahozni a kisfiút, a programot lemondta.
Ezek után június 3-án jeleztem, hogy ebéd után lenne kedve átmenni a fiunknak és 16 órától szülinapra hivatalos, elvinné –e, de ez sem volt alkalmas (ez valóban 1-1,5 óra lett volna). A kisfiú nem akart nála aludni és ebédelni, ezért arra valóban én mondtam nemet, hogy szombat este ott aludjon és vasárnap délután hozza vissza.  Június 8-án megint mehetett volna a kisfiú ebéd után, jeleztem Alperesnek,  de ekkor megint nem volt alkalmas.  Amikor neki nem alkalmas, akkor mindig megértést vár és várt el, amikor nekünk alakult program – pl. szülinapi meghívás több is volt az utóbbi időben – akkor mindig az a vád ért, hogy én szándékosan nem akarom, hogy menjenek vagy direkt keresztbe szervezek. Ha egy héttel előbb szólt a lányom, hogy mikor ér rá Alperes, akkor „Honnan tudjam mi lesz jövő héten?” választ kapott, ha 1-2 nappal előtte, akkor már véglegesített programja volt és azért nem ért rá.

4. Új Párom lehetőség szerint aktívan részt vesz a gyerekek életében, amit a gyerekek is igényelnek, így valóban jeleztem, hogy pl. Farsangkor is ott lesz – eleve több szülővel rendszeresen összejárunk, a gyerekek játszanak, grillezünk a kertben, társasozunk, aktív társasági életet élünk.  Alperes elvárása előző feleségétől (akivel 3 gyermeke született) korábban az volt, hogy egy baráti viszonyt akart kiépíteni az Ő új párjával illetve volt feleségének aktuális párjával – de jelen helyzetben annak ellenére nem volt erre nyitott, hogy részemről semmi akadálya nem lett volna.  Az zavarja az Alperest, hogy új Párom eljön velünk a közös iskolai eseményekre, de az nem, hogy anyagilag is próbál kicsit besegíteni, ha már Alperes nem támogat?


A Bírónő által javasolt pszichológusi vizsgálatot a szülőkre  és a gyerekekre nézve is maximálisan támogatom illetve a környezettanulmányt is szorgalmaznám.

Tárgyalás 1. jegyzőkönyve

A tárgyalás megnyitása után a bíróság megállapítja, hogy az idézettek megjelentek.


Felperes: Hét igazolást mutat be a peres időszakkal érintett jövedelmeiről azzal, hogy egy kivételével azok egy-egy példányban állnak most rendelkezésre.

Bírói kérdésre alperes: Nem hoztam jövedelemigazolást, mert nincs jövedelmem. Kimutatható jövedelmem nincs, amiről igazolást hozhatnék.

Bíró ismerteti a peres iratokat.

Felperes: Nem kaptam meg a 3. sorszám alatti alperesi ellenkérelmet. Mint ahogyan azt már a 6. sorszám alatti bejelentésben előadtam, a ......  címemre érkező küldeményekről nem kaptam értesítést az alperestől.

Alperes: Én nem kaptam értesítéseket arról, hogy a felperesnek küldeményei érkeztek. Nekem is a postán szóltak arról, hogy küldeményem van, és ezt vegyem át, nem vagyok mindig ott, ezen a címen.

Felperes: ...... egy kis település, postások ismernek, rendszeresen adok fel postát abban a hivatalban.

Alperes: A mostani postás egy éve van körülbelül.

Felperes: Az alperes nem vette át a birtokvédelmi ügyben sem a határozatot, nem vette át a gyámhivatali mediációs beszélgetésre szóló meghívót. Mindkettőt visszaküldték a postára, majd a feladónak.

Alperes: Igazolható, hogy én átvettem a birtokvédelmi idézést. A mediációs konzultációra vonatkozó  értesítéssel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy én egy keddi napon, amikor hazamentem, egy sajtcetlit találtam az asztalon, ami arra utalt, hogy az iskolának valami problémája van velem. Akkor engem hivatalosan megkerestek volna. A birtokvédelmi eljárás eredményeként a felperesnek szabad bejárása van a ..... ingatlanba, amit én biztosítok. Ha valamit bedobtak, ő is hozzá tudott férni.

Bírói kérdésre felperes:

A levélcímem a ........

 A bíró tájékoztatja a felperest, hogy az alperes részletes érdemi ellenkérelmének szabályszerű közlése a postai küldemény átvételével történik meg, annak felolvasását most a bíróság az idő rövidsége miatt mellőzi.

Felperes: Kérem, hogy a bíróság a két kiskorú gyermekünk feletti szülői felügyeleti jog teljes körű gyakorlására engem jogosítson fel. Kötelezze az alperest 2016. február 1. napjától kezdődően, minden hónapban gyermekenként 30.000 Ft határozott összegű gyermektartásdíj megfizetésére. Az azóta eltelt időben 5.000 Ft-ot kapott egyszer a kislányom egy iskolai táborra, valamint két nadrágot, és a fiamnak egy cipőt vett. Kérem, hogy a bíróság az alperes és a gyermekek közti kapcsolattartást felügyelettel rendelje el, amit a ..... családsegítőnél vállalnának is. A konkrét időtartamról és időpontokról azt tudom mondani, hogy nekem az is megfelel, ha heti kétszer találkozik a gyerekekkel, mert úgyis ...... járnak iskolába. Azért kérem a felügyelt kapcsolattartást, mert a gyermekek étkeztetése alperesnél nem megfelelő. Az nem gond, hogy nem tud főzni, de egy egyszemélyes háztartásban egy 200 L-es hűtőben felhalmozott több éves élelmiszerek mellett nem biztosított, hogy a gyermekek egészséges ételt kapjanak. Ha biztos lehetnék abban, hogy megfelelően étkezteti őket, akkor elvihetné, de mivel én ezt nem tudom ellenőrizni, ezért kérem a felügyelt kapcsolattartást. A mai napig rendszeresen ellenem hangolja a kislányt, vele írásos kapcsolatban van. Február hó y óta  óta május 21-én vitte el őket, egy szombati napon délután, illetve a fiam az alperes legnagyobb lánya születésnapjára ment el május 16-án délután. Olyan volt, hogy egy-egy percre oda ugrott a ...utcai ház elé. Olyan is volt, hogy kitett valamit a ház elé és utána telefonált, hogy ott volt és ott hagyott valamit. Kétszer, háromszor is előfordult az, hogy kértem, illetve javasoltam azt, hogy vigye el a fiamat, mert a lányom viszonylag önállóan dönt, és vele külön kapcsolatban van az alperes. Nem lett abból végül semmi, hogy én ezeket jeleztem, mert lemondta, vagy nem ért rá. Perköltség iránti igényem nincs alperessel szemben.


A bíró tájékoztatja a peres feleket, hogy a per tárgyi költségfeljegyzési joga folytán feljegyezett eljárási illeték 85.200 Ft, amelynek viseléséről legkésőbb az ügydöntő határozatában dönt a bíróság a pervesztesség, pernyertesség arányában. Egyezségkötés esetén az illeték mérséklésére van mód.

Alperes: Azt szeretném, hogy a gyerekeink 3 napot legyenek velem, 4 napot az édesanyjukkal egy hét viszonylatában, hiszen mindkettőnkre szükségük van. Közös szülői felügyeletet szeretnék tehát a gyermekek felett. Nálam az iskolához sokkal közelebb vannak, bár az összes személyes tárgyukat elszállította a felperes. A 200 L-es hűtőt nem a magam számára töltöttem tele, az, hogy az abban lévő dolgok nem kerültek felhasználásra, nem nekem róható fel. Tudom, hogy a felperes mindenről készített fotót. A számítógépemről is leszedett adatokat. A gyermekek étkeztetésében segít a nagylányom is, aki glutén mentes tésztát hoz többször nekem, hogy  GY2-nek tudjak miből készíteni. A katartikus február 6-i eseményeket követően nem akartam piszkálni a történteket, ezért nem próbálkoztam a kapcsolatfelvétellel. Próbáltam megvárni azt az időszakot, hogy megnyugodjanak.

A WhatsApp-on beszélek a kislányommal rendszeresen, például találkozót is beszéltünk meg, de keresztbe szervezés miatt nem jött létre, mert elmentek kávézni. Ami találkozás elmaradt GY2-vel l az azért történt, mert meg volt beszélve egy időpont. A felperes WhatsAppon tájékoztatott arról, hogy máshogy alakult a programjuk, ezért egy másik időpontban egy másik helyen, .....  átvehetem a fiamat. Ez azt jelentette volna utazással együtt, hogy nettó 1-1,5 órát lehettem volna vele, kiragadva abból a miliőből, amiben éppen volt. A felperes rám írt tegnap WhatsAppon, hogy GY2 szombaton szívesen lett volna velem kettőtől hétig, nekem azonban negyven éves évfolyam találkozóm van ..... -on, ahova leutazom. Én azt is felajánlottam például a felperesnek, hogy ha leszállnak ..... a vonatról, akkor a vasútállomásról elhozom magamhoz, és este beviszem őket. Hozzáteszem, hogy az elmúlt két évben is az volt a gyakorlat, hogy vagy a felperes, vagy én vittem ki őket a vonathoz. Ha a felperes tartaná el a gyermeket teljes mértékben, akkor 20-20.000 Ft-ot vállalnék teljesíteni a jelenlegi jövedelmi viszonyaim alapján. A februári elköltözéstől vállalnám a 20-20.000 Ft megfizetését. Abban az esetben, ha közös szülői felügyeletről születne döntés, akkor tartásdíjat arányos mértékben vállalnék fizetni ahhoz képest, hogy mennyit gondoskodik időben egyikünk, másikunk a gyerekeinkről. Amennyiben a felperessel élnének a gyerekek, akkor legalább minden második hétvégén szeretném velük a kapcsolatot tartani és az ünnepnapokon is egyeztetés szerint. Rugalmasan kezelhetnénk az eseteket, mert mindenki életében adódhatnak olyan helyzetek, amikor nem ér rá. 2015 őszén én kértem időpontot GY2 osztályfőnökétől egy beszélgetésre, majd másfél hónap múlva a két tanítóval le is ültem beszélgetni egy órát. Arról akartam őket meghallgatni, hogy látják GY2 állapotát, hogyan reagál a helyzetre, hogy egy fedél alatt éltünk felperessel, de óhatatlanok a súrlódások. Azt mondta a tanító néni, hogy volt egy-két alkalom, hogy elpityeredett, de nem lehet azt tudni, hogy pontosan miért, esetleg egy kudarc miatt. Ugyanezt terveztem GY1 osztályfőnökével is, csak aztán jöttek az események és ez nem történt meg. Február után is változó intenzitással zajlott az, hogy mennyi kapcsolat volt köztünk GY1-gyel. Nyilván az ő személyes élményeire is kíváncsi voltam arról, hogy az iskolai események, hogy zajlanak. Szülői levélből értesültem ilyenekről, de a gyerek véleményére voltam kíváncsi, érthető módon nem mentem el bizonyos eseményekre. Ilyen volt a farsang, amire felperes közölte, hogy ő a barátjával megy és közölte, hogy én is vigyem a barátnőmet. Nyilván egy ilyen cinikus megjegyzés után nem mentem el. GY2-vel legalább háromszor, négyszer is találkoztam. Ezek a találkozások úgy jöttek létre, hogy GY1-en  keresztül egyeztettem, a felperes ugyanis van, hogy letilt engem a WhatsAppról, telefonszáma is változott. Ő úgy áll hozzá, hogy a gyerekek döntsék el, hogy mit akarnak, de ez így nem járható, mert nyilván a felperes befolyásolja őket abban, legalábbis indirekt módon mindenképpen, hogy mit akarnak. Perköltség igényem nincs felperessel szemben.

Bírói kérdésre felperes:

Az alperes jelölje meg, hogy mi volt az a három-négy alkalom, amikor még hosszabb időre látta GY2-öt, mert az egy perces oda ugrások nem ilyennek számítanak. Én kapacitálom a gyerekeket, hogy találkozzanak az apjukkal, például, hogy amikor a lányom jelzi, hogy szeretne találkozni az apjával, akkor azt kapja vissza, hogy honnan tudja, hogy egy hét múlva mi lesz, ha meg egy-két nappal előre jelezzük a találkozást, az sem jó az alperesnek. Most én is dolgozom, így nehezebb megoldanom, de apukám segít a gyerekeimért a vonathoz menni ...... Az alperes nekem egyszer sem mondta ezt, hogy vállalná az értük menést a vonathoz. Az e-mail címem soha nem volt letiltva. Olyan volt, hogy átmenetileg letiltottam a Viberen vagy a WhatsApp-on, mert rendszeresen mindent úgy állított be, hogy minden az én hibám, mindenért én vagyok a felelős, így azért is, hogy a gyerekekkel nem tud találkozni. Ez egyáltalán nem igaz. Tudok a tanárnővel való megbeszélésről is, nagyon meglepődtem, mert a tanárnő azt mondta nekem, hogy az alperes arról kérdezte őt, hogy hogyan tudná helyrehozni velem alperes a kapcsolatát. Tudok arról hozni arról akár írásos véleményt is, hogy mióta elköltöztünk, azóta a gyerekek megnyugodtak. Patrik cserfesebb lett, Linda sem olyan zárkózott, mint korábban volt.

Bírói kérdésre alperes: Arról nem volt szó a tanárnővel, hogy én hogyan tudnám a felperessel való kapcsolatot visszaállítani, csak arról, hogy a kettőnk kommunikációján hogyan tudnának segíteni. Már csak azért sem beszélhettem erről, hiszen 2015 eleje óta barátnőm van. 2013/2014-ben lehetett az, hogy egy tanárnővel, aki egy osztálytárs édesanyja, leültem, hogy valóban hogyan lehetne rendezni a kapcsolatomat felperessel.

Bírói kérdésre felperes: Azért neveztem ideiglenes gyermekelhelyezés iránti kérelemnek a keresetemet, mert azt hittem, hogy akkor gyorsabban születik döntést az ügyben, hogy lezárul ez az ügy, mert akkor végül is ez egy rendőrségi eset volt és nem tudhattam, hogy meddig maradunk a ....utcán, ahol 8 nm-en, egy kis szobában lakunk hárman. Ezt a kérelmet tehát úgy módosítom, hogy véglegesen kérem a bíróságtól a szülői felügyeleti jog rendezését, a gyermektartásdíj megállapítását és a kapcsolattartás szabályozását.

Bírói kérdésre alperes: Abban az esetben, hogyha a közös szülői felügyelet nem maradhat fenn kettőnk között, akkor ahhoz mindenképpen ragaszkodom, hogy legalább kéthetente hétvégén, ünnepnapokon és a szünetek felében a gyerekekkel legyek. Felperes: A szüleim házában lakunk a gyerekekkel a .............. szám alatt. A négy hálószobából egyet használhatunk, mert a szüleim használnak egy-egy szobát, egy pedig édesapám műhelye, mert ő még dolgozik. Az épületben nappali, konyha, fürdőszoba, mivel többszintes a ház, mindhárom szinten van WC is. A házhoz kert is tartozik. Amikor én február 6-án éjszaka eljöttem a gyerekekkel, utána nem jutottunk vissza a holminkért, mert alperes kizárt minket. A birtokvédelmi határozat február 29-én született meg, de március közepéig húzódott. Az állítólagos üldözés azért történt, mert már a jegyző is attól tartott, hogy kényszerintézkedésre kerüljön sor, ami nagyon költséges. Végül valóban alperes átvette a határozatot, de ez húzódott. Azóta mi a házba bejuthatunk, de nem tudom onnan minden dolgunkat elhozni, mert olyan kis helyen vagyunk most.

Alperes: Csak raktárnak használja a felperes a házamat. Az elköltözésük után vasárnap és hétfőn a testvérével két autót telepakoltak és elvitték a dolgaikat. Jelenleg csak hagyatékból könyvek, egy szállításra összekészített emeletes ágy, egy komód, két matrac, egy rossz mosogatógép, vasalódeszka, hifi torony van nálam, vagyis amik a felperes kizárólagos tulajdonában vannak. Azzal, hogy bejár, apró bosszantó dolgok történnek, például fakanál eltűnik.

A bíróság rögzíti a peres felek személyi adatait.

 Alperes Édesanyjával kölcsönösen támogatják egymást anyagilag, közösen étkeznek. Az átlagos jövedelméről azt tudja elmondani, hogy az elmúlt hónapban 30-40 ezer Ft volt a jövedelme. Utoljára 2014 márciustól szeptemberig egy ismerős cégénél egy futárszolgálatnál volt alkalmazásban. Adóbevallást 2014/2015 évekre sem nyújtott be. Átlagos havi kiadása 25-30.000 Ft első házasságában elvált, jelenleg házas, de válófélben van feleségétől. Három nagykorú gyermek az első házasságából két kiskorú gyermeke van, a felperessel közös  A bíróság a mai tárgyalást elhalasztja, új határnapul ....  tűzi ki,  melyre a peres feleket a végzés kihirdetésével, személyes megjelenés kötelezettségével idézi. A bíróság felhívja a felperest, hogy 15 nap alatt három példányban csatolja az iratokhoz a mai tárgyaláson felmutatott jövedelemigazolásait, valamint a birtokvédelmi határozatot.